Jelenleg legfeljebb 7 napos határidőt állíthatnak be az üzenetek törlésére a WhatsApp-felhasználók, ez azonban a jövőben változhat.
A WhatsApp 2020 végén jelentette be, hogy a felhasználók számára elérhetővé teszi az új funkcióját. Ez lehetővé teszi, hogy önmegsemmissítő üzeneket küldjün el másoknak. Bár korábban arról lehetett hallani, hogy akár 1 órás "élettartamot" is megadhatunk, végül kiderült, hogy 7 napot állíthatunk be erre.
A WABetaInfo beszámolója szerint azonban ez nem mindig lesz így. A WhatsApp állítólag kibővítené a funkciót, és lehetővé tenné, hogy 24 óra elteltével már törlődjön a korábban elküldött üzenet. A cikk ugyanakkor megjegyzi: ez egy fejlesztés alatt álló történet, vagyis egyelőre kérdés, hogy bevezetik-e, vagy csak a tesztelésig jut el az újdonság.
Eltűnő fotók jönnek a WhatsAppra
Mielőtt megjelenik egy új WhatsApp-funkció, a fejlesztő béta-verzióban teszteli. Egy ilyen újdonságról érkezett most hír: az eltűnő fotók lehetősége került tesztfázisba.
Bár az irány határozottan jó – az érzékeny információknál jobb, ha mielőbb törlődnek a rendszerből –, ugyanakkor van ennél sokkal jobb szolgáltatás is. A Signalnál például beállítható, hogy 5 másodperc után törölje az üzenetet mindkét fél számára. Ráadásul a WhatsApp-nál sokkal kevesebb adatot gyűjt a felhasználóról: gyakorlatilag semmit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.