A Párbeszéd politikusa helyett kollégái posztolhatnak a közösségi oldalára.
Március 30-ig nem tehet közzé bejegyzést a saját Facebook-oldalán Tordai Bence – jelentette be a Párbeszéd politikusa a közösségi oldalán. A posztot a kollégái segítségével tudta publikálni, és ez így is lesz a korlátozás végéig.
Természetesen semmi olyat nem raktam ki a közösségi oldalra, amely sértené annak alapelveit. Így nem lehet más ok, mint hogy a fideszes trollok elkezdtek tömegesen feljelentgetni"
– közölte a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.
Tordai azt írta, hogy amióta elkezdett foglalkozni a II. és III. kerületi rendelőktől elvont pénzekkel, sorra kapja a fenyegetéseket, szerinte a tiltásnak is köze lehet a Fideszhez.
Letiltott egy Facebookot! A Fidesz van e mögött van ?! Március 30-ig Nem tehetek közzé bejegyzést egy Saját Facebook-oldalamon ... Közzétette: Tordai Bence - & nbsp; 2021. március 3., szerda
Tavaly októberben a Mi Hazánk oldalát tiltotta le a Facebook, ami miatt a párt elnökhelyettese, Dúró Dóra kormányzati beavatkozást is sürgetett.
Varga Judit igazságügyi miniszter tavaly decemberben azt közölte, hogy szerinte a közösségi oldal elhallgattatja a konzervatív hangokat, januárban pedig bejelentette, hogy jön a techóriás megrendszabályozása. Az erről szóló törvényjavaslat elvileg tavasszal érkezik.