Tech hvg.hu 2021. február. 15. 15:33

Vérszemet kaphatott a Facebook, le akarja másolni az új sikeralkalmazást

A Clubhouse egy egyszerű ötleten nyugszik, többen mégis sikervárományos projektként tekintenek rá. Természetes, hogy erre a Facebook is felkapja a fejét.

Egyelőre csak béta állapotban érhető el, a használatához pedig meghívó szükséges, de így is tömegeket késztet csatlakozásra az iOS-re készült Clubhouse. Az alkalmazás egy különleges közösségi oldal: a tagok beszélgetéseket hallgathatnak különféle témákban, a kínálat pedig folyamatosan változik, amelyet természetesen a beszélők által feldobott ügy is befolyásolhat.

Az amerikai lapok már több írást is szenteltek az appnak, amely az utolsó hírek szerint Mark Zuckerberg figyelmét is felkeltette. A Facebook-főnöknek viszont esze ágában sincs csatlakozni a szolgáltatáshoz, ő saját terméket akar, méghozzá a Facebook kereteire szabva. Ez az igény állítólag olyannyira erős a vállalaton belül, hogy a cég már el is kezdett gondolkodni rajta, hogyan tudná megvalósítani a Clubhouse facebookosított kiadását.

A részletekről a The New York Times írt. Az amerikai lap úgy tudja, hogy a munka még nagyon az elején jár, így nem tudni, pontosan mit készítenek a “kékek”. Az ügy azért is meglepő, mert egy korai életszakaszban járó szolgáltatást viszonylag olcsón felvásárolhatna a cég, a Facebooknak ráadásul rengeteg tőkéje van, hogy ilyen akvizíciókat bonyolítson. Erre azonban még nem merült fel vezetői szintű igény, a sajtó legalábbis nem értesült semmiféle kezdeményezésről.

A Facebook egyébként gyakorta másolja le a konkurens cégek ötleteit. Kiváló példa lehet erre az Instagramon megjelent történetek (Stories) és rövid videók (Reels) készítésére alkalmas funkció, a vagy messengeres szobák (Rooms). Ezeket a Snapchat, a Zoom, illetve a TikTok nevű szolgáltatásoktól vették “kölcsön” Zuckerbergék.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.