A Google több újdonsággal is bővítette a Google Térképet, hogy könnyebb legyen a közlekedők – elsősorban a gyalogosok – dolga. Az újdonságot viszont egyelőre csak a világ négy városában vezették be, és ott sem mindenhol egyformán.
Nemcsak a böngészőjét frissítette az év elején a Google, a Google Térképhez is hozzányúlt. A közlekedőket segítő újdonságokat egyelőre csak négy városban, New Yorkban, San Franciscóban, Londonban és Tokióban lehet elérni, de ha népszerűek lesznek, és elég információval rendelkezik majd a vállalat más városokról is, valószínűleg máshol is elérhetővé teszi őket.
A Google még tavaly jelentette be, hogy a jövőben jóval részletesebben jeleníti meg a térképen az utcákat, hogy azok jobban tükrözzék a valóságot, és megkönnyítsék a közlekedők dolgát. Ennek köszönhetően például a gyalogosok számára kijelölt átkelőhelyeket is elkezdték feltüntetni a Google Térkép béta verziójában.
Nagy változás a Google Térképnél: már sima mobillal is készíthetők utcaképek
A Google Street View (Utcakép) nevű szolgáltatását immár a felhasználók is jobbá tehetik, ha akarják, mivel a rendszer bővítése - egy frissítésnek köszönhetően - egyszerűbb okostelefonnal is megoldható. Ehhez korábban speciális 360 fokos kamerára volt szükség.
Ezt a funkciót fejlesztették tovább: mostantól láthatóak lesznek például az útszéli növények – ami hasznos, ha például autóval akar leparkolni valaki – és a járdaszigetek. Gondoltak azokra is, akik nehezebben közlekednek – például a mozgáskorlátozottak vagy a babakocsit toló szülők –, ezért azt is feltünteti a cég, hogy hol vannak lépcsők, vagy hol ütközhetnek másféle akadályokba.
A funkciók még a fent említett négy városban sem érhetők el egyformán: Londonban és Tokióban például a Térkép nem mutatja a közlekedési lámpákat, valószínűleg azért, mert a Google-nek nincs elég információja az adott területről.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.