A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) közlése szerint bár kevesebb holdmintát sikerült begyűjteni, mint amennyit terveztek a Csang'o-5 űrszondával, továbbra is külföldi tudósok közreműködésével fogják vizsgálni a kőzeteket.
Kína a harmadik ország a világon, amely valaha kőzetmintát hozott a Holdról a Földre. A Csang'o-5 nevű űrszonda 1,731 kilogrammnyi mintával érkezett meg a múlt hónapban, holott a tervek szerint két kilogrammot hozott volna.
A szonda más országok korábbi űrmisszióin alapuló adatok alapján úgy becsülte, hogy a holdkőzetek sűrűsége 1,6 gramm per köbcentiméter – mondta Pej Csao-jü, a misszió szóvivője. Emiatt mindössze 12 óra után leállt a kőzetbegyűjtéssel, feltételezve, hogy elérte a kívánt célt.
„A tesztek alapján azonban a valódi sűrűség nem volt olyan nagy. Eredetileg úgy terveztük, hogy 22 órán át fog tartani a felszíni mintagyűjtés, de ez a munkafolyamat végül 12 óra után leállt” – tette hozzá Pej.
Videót küldött a Hold felszínéről a kínai szonda, már gyűjti a mintákat
A kínai állam tulajdonában lévő China Telecom öt év alatt 10 ezer műholdat állítana alacsony föld körüli pályára, hogy a szatellitekkel segítségével sugárzott netszolgáltatással konkurenciát állítsanak az amerikai SpaceX-nek.
Kína ennek ellenére továbbra is kész együttműködni más országokkal, köztük az Egyesült Államokkal a minták tanulmányozásában. Az Egyesült Államok törvényei éveken át korlátozták űrhatósága, a NASA számára, hogy közvetlenül együttműködjön Kínával.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.