Tech hvg.hu/MTI 2021. január. 14. 13:03

Nem találtak még ennél ősibb, állatot ábrázoló barlangrajzot

Az indonéziai barlang falára 45 500 éve festette fel valaki egy vaddisznó képét.

Életnagyságú celebeszi disznót örökít meg az a rajz, amely szakértők szerint a világ legősibb barlangi állatábrázolása lehet. A kép, amelyet sötétvörös és okker festékkel készítettek a Szulavézi-sziget egyik eldugott völgyében fekvő Leang Tedongnge barlang falára, a legkorábbi bizonyítéka annak, hogy a régióban megjelentek az emberi települések.

„Azok, akik a festményt készítették, már modern emberek voltak, olyanok, mint mi, birtokában minden képességnek és eszköznek, hogy olyan festményt készítsenek, amilyet akartak” – mondta Maxime Aubert, a Science Advances folyóiratban megjelent felfedezésről készült tanulmány társszerzője.

Aubert, aki a kormeghatározás szakértője, a festményen talált kalcitlerakódást vizsgálva azt állapította meg, hogy 45 ezer évesek. A kutatók szerint ez igazolja, hogy a festmény legalább ilyen idős, de akár még ennél is régebbi lehet, mivel egyelőre csak a lerakódásokat elemezték.

A tanulmány szerint a festmény 136 centiméter hosszú és 54 centiméter magas. A disznó fején szarvszerű agyarak is láthatók, ami a faj kifejlett hím példányainak jellegzetessége. Az állat képe körül kézlenyomatok, valamint részben fennmaradt két további disznóábrázolás is látható.

Adam Brumm, a tanulmány másik szerzője szerint úgy tűnik, hogy a barlangi festményen ábrázolt jelenetben a disznó a két másik disznó közötti harcot vagy interakciót szemlélhette.

A kézlenyomatok elkészítéshez a művészeknek előbb rá kellett nyomniuk a kezüket a barlang falára, hogy aztán körbefújják a festékkel. A régészek abban bíznak, hogy a nyálmaradványok alapján sikerül DNS-mintát is azonosítaniuk.

A barlangi állatábrázolás lehet a maga nemében a legrégebbi ilyen festmény, de nem a legősibb festmény: a dél-afrikai hashtagszerű ábrák, amelyek 73 ezer éve készültek, időben jóval megelőzik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.