A jövő héten már a második adag vakcinát is megkapják azok, akiket december 26-án oltottak be.
December 26-án indult az egészségügyi dolgozók beoltása Magyarországon. A Dél-Pesti Centrumkórházban azóta 2200 embert oltottak be – mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken a Kossuth rádióban. A főigazgató közölte, hogy nemcsak a saját dolgozóikat, de a környező intézmények munkavállalóit is beoltották.
Vályi-Nagy István hozzátette, hogy a vakcinával szemben először volt némi "vonakodás" a szakdolgozók részéről, de ez megszűnőben van, hiszen nem nagyon van mellékhatás.
A főigazgató szerint a védőoltások szinte mindegyikénél ugyanazok a mellékhatások jelentkezhetnek, ha karba adják azt: helyi reakció a bőrön, izomfájdalom, borzongás, fejfájás és enyhe rossz közérzet, de ezek is ritkák. A vakcinával kapcsolatban egyfajta szövődményt írtak le, egy allergiás reakciót, ezért mindenkit kikérdeznek vakcináció előtt, van-e valamilyen gyógyszerre vagy táplálékra, esetleg másra allergiája.
Az oltás után 20–30 percig ott tartják az embereket, de nem fordult elő semmilyen rendellenesség egyelőre, mondta el Vályi-Nagy.
A főigazgató emlékeztetett, hogy a vakcina gyártója szerint az első oltás után 65–70 százalékos védettség alakul ki, az ismétlő oltás után 7–10 nappal pedig 95 százalékos védettség.
Eddig a Pfizer vakcináját használták, de hamarosan érkezik egy újabb, a Moderna oltóanyaga. Vályi-Nagy István szerint ez a Pfizer vakcinájához hasonlóan egy RNS-alapú oltóanyag, de könnyebb lesz vele dolgozni, mert nem kell annyira lehűteni.
A főigazgató szerint a jövő héten kezdik el beadni a második adag oltóanyagot azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik december 26-án megkapták az elsőt. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt, 42 519 embert oltottak be eddig itthon, döntő többségük egészségügyi dolgozó.