Tech MTI 2021. január. 04. 12:07

Májusban landolhat a Marson a kínaiak szondája

Júliusban indították útjára, azóta több mint 400 millió kilométert tett meg, májusban pedig landolhat a Mars fedélzetén a kínaiak űrszondája.

130 millió kilométerre van a Földtől, 8 millió kilométerre pedig a Marstól a Tienven–1 űrszonda – jelentette be a kínai nemzeti űrhivatal (CNSA) vasárnap. A hivatal közleménye szerint az űrszonda egy Mars-járót is visz magával.

Az űrszonda 2020. júliusi indulása óta több felvételt is készített a Földről és a Holdról, útja során pedig háromszor kellett pályáját módosítani.

A CNSA hozzátette, hogy mielőtt Mars körüli pályára állna, le fogják lassítani a szondát. Küldetésük célja a vörös bolygó felszínének tanulmányozása a Mars-járóval. A Mars-járó az előzetes tervek szerint a szondán keresztül kommunikál majd a Földdel.

Nincs megállás, ha van élet a Marson, azt most már meg fogjuk találni

Amerikaiak, kínaiak, arabok is kihasználnák a most kínálkozó időablakot egy-egy robotokra bízott Mars-expedícióra.

A CNSA előzetes landolási területet nem határozott meg a bolygón. A szonda Mars körüli pályára fog állni, és nagy felbontású kamerákkal pásztázza majd a felszínt, hogy megtalálja az ideális helyet a leszálláshoz. Ez a folyamat feltehetően két-három hónapig tart majd, így a landolás csak májusra várható.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.