Tech hvg.hu 2020. október. 27. 11:03

600 képernyőn látszik az a reptéri rendszer, amit most lecserélt a Budapest Airport

Az utasok leginkább a járatinformációs kijelzőkön találkoznak azzal a rendszerrel, amelynek cseréjét a Budapest Airport informatikai csapata az elmúlt napokban fejezte be – közölte kedden délelőtt a ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalat.

Az úgynevezett FIDS rendszer (Flight Information Display System) nemcsak ellátja járatinformációval a terminálokon található mintegy 600 kijelzőt, hanem a kiszolgáló személyzet számára is elengedhetetlen tájékozódási pontot jelent a járatindulások nyomon követesénél – hangsúlyozza közleményében a cég.

A korábbi FIDS rendszer több mint 10 évig látta el információval a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasait és személyzetét, és – ahogy írják – pályafutása alatt hibátlanul működött. A cserére a még korszerűbb infrastruktúrára váltás miatt volt szükség: a rendszert most modernebb virtuális szerverekre költöztették.

Az új FIDS rendszerre történő átállást három hónapos tesztidőszak előzte meg; ennek alkalmával a Budapest Airport informatikai csapata külön erre a célra kialakított tesztlabort működtetett a repülőtéren.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.