Tech hvg.hu 2020. október. 07. 11:33

Eldugja az új funkciókat a YouTube, csak a Premium-előfizetők tesztelhetik őket

A jövőben csak azok kapják majd meg tesztelésre a YouTube által készített új funkciókat, akik a Premium-előfizetők táborát erősítik. Három újdonságot már most is csak így lehet kipróbálni.

A technológiai vállalatok általában ugyanazon logika mentén adják ki a szolgáltatásukhoz fejlesztett új funkciókat. Először csak néhány kiválasztott felhasználó számára teszik elérhetővé az újdonságot, hogy leteszteljék, mennyire működik, mik a hibái, min kell esetleg még javítani és egyáltalán: mennyire pozitív a fogadtatása. Ha mindent rendben találnak, akkor jöhet a bevezetés, amikor is minden felhasználó számára elérhetővé teszik a funkciót.

Így dolgozik évek óta a YouTube is, a Google azonban most változtatott ezen a stratégiáján. A cég közlése szerint mostantól csak a Premium, vagyis az előfizetéses felhasználóknak lesz lehetőségük arra, hogy az új funkciókat kipróbálják. Hogy miért döntött így a vállalat, azt nem tudni, de valószínűleg azért, mert az előfizetők a legelkötelezettebb YouTube-felhasználók, egyben ők adják a legtöbb visszajelzést is.

AFP / Jewel Samad

Az Android Police beszámolója szerint az új stratégiát mostantól kezdve alkalmazza a YouTube, és van is három olyan fejlesztés, amit már csak a Premium-előfizetők tesztelhetnek. Az egyik az asztali Chrome-böngészős verzióban a hang alapú keresés, a másik, hogy az iOS-t futtató eszközöknél a YouTube kezdőoldalán is le lehet játszani a videókat, míg a harmadik arra ad lehetőséget, hogy a nyelvek alapján is szűkítsük le az adott témában a kereséseket.

A YouTube Premium jelenleg egy hónapon át ingyenesen próbálható ki, utána 1790 forintot számít fel a használatáért havonta a cég. Bár nem valószínű, hogy valaki a tesztelések miatt válik előfizetővé, az könnyen megeshet, hogy több új funkciót is csak a Premium-előfizetők számára készítenek majd el, így ők ennyivel is többet kapnak majd az ingyenes YouTube-ot használókhoz képest.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.