Galériánkban megmutatjuk, milyen szettekben vonultak fel a legnagyobb sztárok a vörös szőnyegen.
Vasárnap tartották a 82. Golden Globe-díjátadót Los Angelesben, amelyen szokás szerint felvonult a hollywoodi szórakoztatóipar krémje.
Az este egyik főszereplője egyértelműen Demi Moore volt, aki élete első Golden Globe-ját vihette haza A szer című testhorrorban nyújtott alakításáért. A 62 éves színésznő úgy fogalmazott a köszönőbeszédében, hogy azt hitte, soha nem fog díjat kapni, mert ő csak egy „popcornszínésznő”.
Moore egy kristályokkal díszített Armani Privét választott a gálára. Hozzá hasonlóan többen is a szatén mellett tették le a voksukat az outfitet illetően, de arannyal és fémes árnyalatokkal is bőven lehetett találkozni a vörös szőnyegen. Ilyen volt az Anora főszereplője, Mikey Madison Bottega Veneta ruhája, amelyet csillogó pikkelyek borítottak, Ariana Grande 1960-as évekbeli Givenchy-szettje vagy Cate Blanchett aranygyöngyökkel hímzett Louis Vuitton ruhája. Angelina Jolie egy ezüst gyöngyös Alexander McQueen-ruhába öltözött.
A visszafogott, letisztult gálaruhák között fel-feltűnt néhány élénkebb színű vagy bátrabb szabású is. Dakota Fanning például egy pánt nélküli, fűzővel ellátott, vörös Dolce & Gabbana szettben villantott combot, Emma Stone pedig egy rubinszínű Louis Vuitton-darabban tündökölt. Ami a férfiakat illeti, ők többnyire feketében, nyakkendősen feszítettek, kivéve Andrew Scottot, aki egy babakék Vivienne Westwood-öltönyt viselt, és Timothée Chalamet-t, aki egy szintén kék Tom Ford-nyakkendőt használt sálként.
Galériánkban összegyűjtöttük a legelegánsabb Golden Globe-ruhakölteményeket: