A YouTube mesterséges intelligenciája a jövőben felcímkézi azokat a videókat, amelyekről úgy ítéli meg, nem gyerekeknek valók.
Bár a YouTube igyekszik úgy alakítani a felhasználói szabályzatát, hogy a gyerekek elé ne kerülhessen nem nekik való tartalom, a rendszer alapvetően önbevalláson alapszik. Egyfelől a feltöltők őszinteségében bízik, hogy az általuk készített tartalomban nem lesz ártalmas anyag, másfelől a fiatal felhasználók becsületességén, hogy nem néznek olyasmit, ami nem nekik való.
Bár erre vonatkozó adatok egyelőre nincsenek, azért nem lennénk meglepődve, ha a fenti rendszer nem lenne túl hatékony. A cég azonban kitalált valamit, amivel az eddigieknél talán sikeresebben óvhatja meg a gyerekeket a nem nekik való tartalomtól.
[Csinált a Mozilla egy új bővítményt, ön is segíthet rendet tenni a YouTube-on]
A YouTube ezúttal is a mesterséges intelligenciát veti be a tartalmak áttekintésére, épp úgy, ahogy azt például az erőszakos részeket tartalmazó videók esetén is teszi. Ennek köszönhetően ha az algoritmus úgy találja, hogy egy videóban korhatáros tartalom szerepel, az csak akkor válik megnézhetővé, ha a felhasználó bejelentkezik a YouTube-fiókjába. Ezzel az illető igazolhatja, hogy van már olyan idős, hogy megnézze az adott kontentet.
A megoldás azokon a weboldalakon is működik majd, ahol beágyazva lehetne megnézni egy YouTube-videót. Ilyenkor a korhatáros tartalom esetében az algoirtmus a videomegosztó oldalára tereli a felhasználókat, hogy jelentkezzenek be a fiókjukba.
A cég szerint minden bizonnyal lesz olyan helyzet, amikor az algoritmus rosszul méri fel a helyzetet, és olyan videót is korhatárosnak címkéz fel, ami egyébként nem az.
[Újra munkába áll a YouTube moderátorserege]
Kérdés azonban több is felmerül a megoldással kapcsolatban. Egyfelől az, hogy ez mennyire biztosítja majd azt, hogy a gyerekek ne lássanak nem nekik való tartalmakat? Egy kis fifikával ugyanis még mindig bárki készíthet magának olyan felhasználói fiókot, amiben idősebbnek mondja magát a valódi koránál, így máris megkerülte a rendszert.
A YouTube szerint ugyanakkor az Európai Unió felhasználói esetében előfordulhat, hogy a jövőben a bemondáson túl konkrét bizonyítékot is mutassanak be – például személyigazolványt –, amelyből tényleg kiderül, hogy annyi éves-e valaki, amennyinek mondja magát. Az információkat a YouTube állítólag az elküldés után törölni fogja.
A másik kérdés, hogy miként érinti majd ez a tartalomgyártókat. Az általuk készített videók nézettsége ugyanis a korlátozás miatt csökkenhet, így bevételből is kevesebb jut majd nekik. Ugyanakkor a YouTube úgy gondolja, hogy ez nem feltétlenül van így: azok a videók ugyanis, amelyeket korhatáros tartalomként jelenít meg az algoritmus, valószínűleg egyébként is olyan videók, amelyeknél a közösségi irányelvek szerint egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mennyiségben lehetnek reklámok.
Akárhogy is, továbbra is úgy tűnik, nincs még tökéletes megoldás a gyermekek védelmére a YouTube-on.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.