Tech MTI 2020. augusztus. 17. 07:03

Előkerült egy 200 000 éves ágy

Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely alváshoz és munkához használt "fűágyak" nyomait fedezte fel a Dél-afrikai Köztársaságban lévő KwaZulu-Natal tartománybeli Border barlangban.

Ezeket az ágyakat, amelyeket a kölesformák alcsaládja tartozó füvek kötegeiből készítettek, a barlang hátuljában alakították ki hamurétegeken. "Úgy véljük, hogy a fűágyakat szándékosan helyezték hamura, nem csupán azért, hogy tiszta és jól szigetelt alapjuk legyen, hanem hogy távol tartsa a rovarokat" – mondta Lyn Wadley, a johannesburgi Witwatersrandi Egyetem professzora, a Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a hamuréteg néha úgy keletkezett, hogy egy korábbi fekhely maradványait elégették, hogy megtisztítsák a barlangot és elpusztítsák a kártevőket. Máskor a tűzrakóhelyek fáinak hamuját használták fel tiszta alapként. Számos kultúrában használták rovarriasztóként a hamut, amelyben a rovarok nem tudnak könnyen mozogni, lélegezni és harapni, míg végül kiszáradnak.

A dél-afrikai, francia, argentin és belga szakemberekből álló kutatócsoport a megkövesedett fűkötegek nyomait vizsgálták a barlangban.

"Tudjuk, hogy az emberek nem csupán aludtak, hanem dolgoztak is ezeken a füves felületeken, mivel kőszerszámkészítésből származó hulladékok is vannak a fűmaradványok között" – mondta Wadley, megjegyezve, hogy nagyon sok apró, vörös és narancssárga okkerszemcsét is találtak.

A tudós szerint vizsgálatuk azt mutatja, hogy 200 ezer évvel ezelőtt, fajunk megjelenése után nem sokkal, az emberek képesek voltak tüzet előállítani, és használták is a tüzet, a hamut és a gyógynövényeket, hogy tiszta, kártevőmentes táborhelyeket tartsanak fenn. Ezek a stratégiák az egészségre is jótékony hatással lehettek, ami előnyt jelentett ezen korai közösségek számára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.