Tech hvg.hu 2020. július. 07. 18:03

A Google és a Twitter sem adja ki a hongkongi felhasználók adatait

A Facebook után újabb két cég jelentette be: egyelőre nem hajlandóak teljesíteni a hongkongi hatóság kéréseit.

Azzal, hogy a múlt hét szerdán életbe lépett Hongkongban a városállam autonómiáját csorbító kínai nemzetbiztonsági törvény, nemcsak a hétköznapi életben, a kibertérben is sok minden változhat. A jogászok szerint a hatóság mostantól fogva kötelezheti a felhasználókat és a cégeket arra, hogy töröljék a Pekingnek nem tetsző dolgokat az internetről, emellett pedig felpöröghet a felhasználói adatok kikérése is.

Ez utóbbi kapcsán a Facebook már bejelentette, egy időre felfüggeszti az adatok kiadását, szeretnék ugyanis tüzetesebben áttanulmányozni a nemzetbiztonsági törvényt, különös tekintettel az emberi jogokat is érintő részeket. Most újabb két cég csatlakozott a közösségi oldalhoz.

[Lelép Hongkongból a TikTok az élesített kínai törvény miatt]

A New York Times beszámolója szerint a Facebook mellett a Google és a Twitter is bejelentette, hogy átmenetileg nem ad ki adatokat a hongkongi felhasználókról. Mindkét cég ugyanazzal magyarázta a lépést: át kell nézniük a törvényt. Mindkét vállalat július 1-jével, vagyis a törvény hatályba lépésével egyidőben döntött az adatszolgáltatás felfüggesztése mellett.

A cégek döntése érthető, az új nemzetbiztonsági törvény értelmében ugyanis terrorista cselekménynek minősít minden olyan lépést, ami Kína nemzetbiztonságát veszélyezteti. Ilyenek lehetnek például azok a tüntetések, amelyeken eddig a hongkongiak részt vettek. Ezeket pedig többnyire a közösségi oldalakon szervezték.

A Google, a Facebook és a Twitter Kínában már évek óta elérhetetlen a kínai nagy tűzfal miatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.