Tech hvg.hu 2020. június. 05. 08:38

A Facebook elkezdte megjelölni a kormányzati médiumok oldalait

A Facebook mostantól felhívja a felhasználók figyelmét arra, ha a kormányzati médiumok híroldalára tévednek a közösségi oldalon. Az orosz Sputnik és a kínai China Daily már meg is kapta a címkéjét.

A Facebook még 2019-ben jelentette be, hogy elkezdi majd felcímkézni azokat a híroldalakat, amelyek részben vagy egészében kormányzati irányítás alatt állnak. Most kiderült, a cég nem üres ígéretet tett: a közösségi oldal valóban elkezdte megjelölni ezeket az oldalakat. Ezzel egyidőben azt is megtiltják, hogy a hirdetéseik az Egyesült Államokban is megjelenjenek.

A lépést a Facebook azzal indokolja, hogy a kormánymédiában megjelenő hírek egyértelműen egy politikai stratégia részét képezik, ezért az olvasóknak tudniuk kell arról, hogy amit látnak, arra a kormányzat is hatással van.

A felcímkézés során a Facebook többek között figyelembe veszi

  • az adott híroldal tulajdonosi hátterét,
  • a finanszírozásának forrását,
  • a forrásai átláthatóságának mértékét,
  • az újságírás normáinak betartását és ezzel együtt
  • az elszámoltathatóság mértékét.

A szerkesztőségek a megfelelő bizonyítékok bemutatásával fellebbezhetnek azért, hogy a címke lekerüljön róluk. Ellenkező esetben marad a kormánymédia megjelölés, az Egyesült Államokban pedig a Hírfolyamban megjelenő bejegyzéseknél is külön feltüntetik ezt.

Több híroldalt már fel is címkézett a Facebook, például az 1,2 millió követővel rendelkező orosz állami irányítás alatt álló Sputnikot.

hvg.hu

Hasonló megjelölést kapott a kínai China Daily is, amelyet 94 millióan követnek.

hvg.hu

A Facebook nem az első, amely a kormánymédia megjelölésével próbálkozik. A YouTube 2018-ban kísérleti jelleggel szintén elkezdte megjelölni ezeket a forrásokat, a módszer alkalmazása viszont meglehetősen következetlen volt – írja a The Verge.

A cég időzítése nem véletlen: a lépéssel is a 2020 novemberében tartandó amerikai elnökválasztásra készül.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.