Az ATLAS halála után újabb üstökösben gyönyörködhetnek azok, akik felnéznek az esti égboltra. Ha a körülmények adottak, akár távcső nélkül is látható.
Ha a megfigyelés feltételei kedvezőek, akár szabad szemmel is látni lehet, ahogy a SWAN (C/2020 F8) üstökös a Nap felé tart – írta az IFLScience.
Az amatőr csillagászok korábban az ATLAS (C/2019 Y4) nevű üstökös útját is nyomon követhették, de az égitest május elején darabjaira hullott. A SWAN-ra március végén lettek figyelmesek a szakértők, amely ezután még fényesebbé vált. (Május 2-án már 5,6 magnitúdót mértek.)
This is how comets greet: by wagging the tail! Hi Earthlings!#FollowTheComet! https://t.co/xpdOFvvNUn
— Comet SWAN (@c2020f8) May 5, 2020
Az objektum május 12-én járt a legközelebb a Földhöz, de a szakértők szerint még most is jól kivehető. Ehhez persze tiszta, lehetőleg fényszennyezés nélküli égboltra van szükség, máskülönben aligha lesz látható. Legalábbis szabad szemmel.
Azok viszont, akik rendelkeznek távcsővel, és az északibb területeken élnek, akár a következő napokban is láthatják. Az eszközöket napnyugta után északnyugat felé, napkelte előtt pedig északkelet felé érdemes fordítani. A jelenség június közepéig tarthat.
Az üstökös különlegessége, hogy zöldes színben “utazik”.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.