Tech hvg.hu 2020. április. 03. 08:33

Eltűnt Androidról az egyik legjobb időjárás-alkalmazás, miután megvásárolta az Apple

Megvette az Apple a Dark Sky nevű időjárás appot fejlesztő céget. Ennek egyik következménye az, hogy saját ökoszisztémáján belül (iPhone-okon, iPadeken) javulhat az előrejelzések minősége. A másik pedig az, hogy az androidosok lemondhatnak erről.

A Dark Sky nevű időjárás app éveken át az AccuWeather egyik legnagyobb riválisa volt. Az alkalmazást – a konkurenciához hasonlóan – androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is el lehetett érni.

A szoftvert fejlesztő céget a minap vásárolta meg az Apple, így az alkalmazásuk fő funkcióit a jövőben az iPhone-okon és iPadeken futó alapértelmezett időjárásappba integrálják. Emiatt a Dark Sky mostantól már nem elérhető az Androidot, valamint a wearOS-t futtató eszközök számára: telepíteni már nem lehet az appot, a már telepített alkalmazás támogatása pedig 2020. július 1-jével lejár.

A cég közlése szerint az iPhone-okra és iPadekre készült verzió továbbra is elérhető lesz, és működni is fog, ám azt egyelőre nem tudni, hogy meddig. A Dark Sky elsősorban a letisztult kinézetével, valamint a lényegében percekre lebontott előrejelzésével az egyik legnépszerűbb időjárás appá nőtte ki magát mindkét platformon. A cég ráadásul többször hangsúlyozta, a konkurenciával ellentétben ők nem árulják és nem adják tovább harmadik félnek a felhasználók adatait.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.