Tech MTI 2020. március. 27. 11:03

Koronavírus: Izraelben néhány mondatos hangmintából megmondanák, ki fertőzött

A koronavírusos betegek hangjának elemzésével nyert vokális biomarkerek segíthetnek azonosítani a Covid-19 tüneteit másoknál – közölte az izraeli védelmi minisztérium, amely a módszert tesztelő projekt vezetője.

A Vocalis Health nevű izraeli startup kórházakkal és tudományos intézményekkel együttműködve kezdett el a héten hangmintákat gyűjteni megerősített koronavírusos fertőzöttektől egy általa kifejlesztett mobilalkalmazás segítségével. Ezeket a hangmintákat egy mesterségesintelligencia-alapú algoritmus fogja elemezni az egyedi vokális ujjlenyomatok után kutatva.

A koronavírus a légzőrendszerre van hatással, amelynek nyomán változhat az ember hang- és légzési mintázata.

A tanulmány keretében kizárólag a résztvevő egészségügyi dolgozók és páciensek használják az applikációt, de a cég bárkitől szívesen fogad hangmintát a weboldalán. A tanulmány előzetes eredményei várhatóan hat héten belül lesznek elérhetők.

Tal Wenderow, a Vocalis Health elnök-vezérigazgatója szerint az algoritmust a távdiagnosztizáláshoz és monitorozáshoz használnák. A kutatók reményei szerint a fejlesztés révén nyert adatok segítségével az egészségügyi rendszer képes lesz felmérni, hogy kinek van szüksége tesztelésre, kórházi ellátásra, miközben az enyhe tüneteket mutatók otthon maradhatnak.

Eközben az Egyesült Királyságban pár napon belül kereskedelmi forgalomba hoznak egy új, otthoni gyorstesztet, amely 15 perc alatt kimutatja a koronavírus-fertőzöttséget.