Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#startup

hvg360 Tiszóczi Roland

Trevor Milton, a csaló, aki tövig nyomta az elektromos kamion nem létező gázpedálját

Az elektromos kamionokat ígérő Nikola alapítója, Trevor Milton olyan meggyőzően túlozta el még semmit sem gyártó startupja eredményeit, hogy a Tesla potenciális riválisaként már a General Motors és a British Petrol is komoly üzletekbe kezdett vele. Cégét a Covid alatt tőzsdére vitte, ahol néhány hét alatt többre értékelték, mint a patinás Fordot. A lufi azonban hamar kipukkadt. Milton szerint viszont a Tesla és a GM csatájának áldozata lett, miközben ő csak jót akart. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.

Bridge Budapest

Két küldetés, két vízió, két bátor és elhivatott nő

Egy ötezres nemzetközi vállalat HR-vezetői pozíciójából váltott  &#8211; komfortzónáját elhagyva &#8211; egy magyar fintech startup, a Dorsum vezérigazgatói székébe Mészáros Mariann. Forgács-Fábián Sárát gyerekkori élményei terelték: az általa életre hívott Amigos Alapítványban máig több mint 500 egyetemista önkéntes segítette gyerekek ezreit a gyógyulásban, 18 kórházi egységben, hat városban. Kettejüket a <a rel="noreferrer noopener" href="https://www.bridgebusiness.hu/" target="_blank">Bridge Budapest</a> Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból. Interjú egy, már az első pillanattól összeszokottnak tűnő, mosolygós párossal.