Tech hvg.hu 2020. március. 20. 20:03

Gyakran használ műanyag dolgokat? A kutatók szerint sokkal ártalmasabb, mint elsőre gondolná

Egy friss kutatási eredmény szerint már azzal is rengeteg mikroműanyag kerül a levegőbe, ha letekerjük a műanyag palackról a kupakot.

Az elmúlt években egyre több szó esett arról, hogy a műanyagok milyen súlyos terhelést jelentenek a környezetre nézve, a tudósok pedig igyekeznek folyamatosan felhívni az emberek figyelmét arra, mennyire ártalmas ilyen dolgokat használni. Nemrég például kiderült: egy újonnan felfedezett rákfajban is kimutatták a jelenlétét, mely a Csendes-óceánban 6500 méter mélyen él.

Mikroműanyagnak az 5 milliméternél kisebb műanyag részecskéket nevezzük, amelyek túlságosan kicsik ahhoz, hogy például a szennyvíztisztító telepen kiszűrjük őket. Emiatt a tengerekbe is bekerülnek, veszélyeztetve az ottani élővilágot.

A mikroműanyagokra általában úgy gondolunk, mint egy nagyobb, már megsemmisített tárgyról származó darabkára, vagy az ipar által előállított "adalékra" – amit például tusfürdőkbe, bőrradírokba tesznek bele. Egy friss kutatás szerint azonban más forrásból is származhatnak ezek a részecskék.

A Scientific Reports című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a mikroműanyag-szennyezéshez már az is elegendő, ha kinyitunk egy műanyag palacokt vagy felbontunk egy zacskó nassolni valót.

Az ábra bal oldalán azt látni, a jobb oldali tárgyak felbontásával/átvágásával milyen mikroműanyagok keletkeztek.
Scientific Reports

A kutatók vegyi anyagok, mikroszkópok és spketroszkópok segítségével képesek voltak kimutatni, mennyi mikroműanyag kerül a levegőbe, amikor felbontjuk egy csokoládé csomagolását, elvágjuk a ragasztószalagot vagy egyszerűen csak letekerjük a kupakot a palackról.

A szakemberek mérései szerint 30 centiméternyi "szakadásból" nagyjából 1-3 nanogramm mikroműanyag keletkezik, vagyis körülbelül 1400-7500 részecske szabadul el. Ha azt nézzük, hogy egy bőrradírban akár 300 ezer mikroműanyag-gömb is lehet, akkor ez nem tűnik soknak, ám mivel rengeteg ilyen csomagolás vesz bennünket körül, és ezeket naponta többször is kibontjuk ezeket, összességében óriási mennyiségű hulladék kerül naponta a levegőbe és a környezetbe.

A kutatók szerint emiatt a legfontosabb az lenne, hogy ne gyártsunk többé ilyen csomagolásokat. Az Európai Unió egyébként 2021-től tervezi, hogy betiltja az összes egyszer használatos műanyagok használatát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?