Tech hvg.hu 2020. március. 10. 12:33

Öt nap után jelentkeznek a tünetek, ha valaki elkapta a koronavírust

A köhögést és lázat okozó vírus mára világszerte 114 000 embert fertőzött meg.

Átlagosan öt nap után jelentkeznek a tünetek azoknál az embereknél, akiket az új típusú koronavírus fertőzött meg – írta egy most napvilágra került kutatás alapján a The Guardian.

A koronavírus okozta betegség (hivatalos nevén COVID-19) tünetei eddig is ismertek voltak, abban viszont nem értettek egyet a tudósok, hogy hány nap múlva jelentkezhetnek. Egy amerikai vizsgálat most arra a következtetésre jutott, hogy

átlagosan 5 nappal érdemes számolni.

A kutatók azt is valószínűsítik, hogy aki a 12. napig nem mutat semmiféle tünetet, az nagy eséllyel már később sem fog. Ez viszont nem jelenti azt, hogy biztonságos a páciens közelében tartózkodni, mivel a fertőzésveszély ekkor sem szűnik meg.

Az új eredmények láttán a tudósok azt is megosztották, hogy a betegek leginkább akkor fertőznek, ha köhögés vagy láz jeleit mutatják.

A szakértők abban is egyetértenek, hogy a koronavírus okozta fertőzés elkerüléséhez három alapvető szabály betartása szükséges. Az egyik a gyakori és alapos kézmosás, a másik a zsebkendőbe köhögés és tüsszentés, a harmadik pedig, hogy ne nyúlkáljunk koszos manccsal az arcunkhoz, a szánkhoz vagy szemünkhöz.

[Tart a koronavírustól? Hasznos új oldal indult, ezzel még hatékonyabb lehet a kézmosás]

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták: a megelőzés egyik legfontosabb eleme az lenne, hogy aki rosszul érzi magát, nem megy közösségbe. Ezt azonban sokan nem tartják be.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?