Tech Gécs Dániel 2020. március. 05. 20:43

HBO-s sorozat készül minden idők egyik legjobb PlayStation-játékából

Gécs Dániel
Szerzőnk Gécs Dániel

Televízióra megy a The Last of Us, sorozat lesz Ellie és Joel szívbe markoló kalandjából.

Megvan az utóbbi évek egyik legnézettebb sorozatának, az HBO-s Csernobil készítőjének, Craig Mazin új projektje: a Sonyval és a híres játékkészítő stúdióval, a Naughty Doggal együtt (valószínűleg) élőszereplős sorozatot készítenek a sok díjat nyert The Last of Us-ból. A hírt maguk az érintettek közölték.

A The Last of Us egy elszabadult fertőzés miatt szétesett világról szól, és egy Ellie, valamint Joel nevű karakterek utazását örökíti meg, rengeteg drámával és szomorúsággal. A kritikusok úgy hivatkoznak rá mint a videojáték, amely hullámvasútszerűen adagolja a gyomorba markoló pillanatokat.

Azt még nem tudni, hogy a sorozat mikor kerülhet adásba, hány résszel terveznek, és az sem derült ki (még), hogy a projekt egyáltalán rendes, élőszereplős adaptáció lesz-e. (Egyébként gyaníthatóan ilyen alkotással terveznek.) Az viszont eldőlt, hogy a munkában a videojáték írója és kreatív vezetője, Neil Druckmann is részt vesz.

A The Last of Us második része idén május végén jelenik meg a PlayStation 4-es rendszerekre, miután az eredetileg februárra tűzött megjelenést a stúdió – a munkához több időt kérve – néhány hónappal későbbre csúsztatta. Íme az előzetes:

A Csernobil (angol eredeti címén Chernobyl) 2019-ben került adásba. Az ötrészes minisorozatot Johan Renck rendezte, Mazin a forgatókönyvért volt felelős. A műsor a nézők körében elsöprő sikert aratott, de a filmkritikusok is pozitívan értékelték. A sorozat a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldalon 96 százalékos értékelésen áll.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?