Ha van elegendő mennyiségű víz a Holdon, akkor az nagyban megkönnyíti majd, hogy eljusson az ember a Marsra. Ezért olyan holdjárót épített a NASA, ami segít a holdi vízmennyiség felmérésben.
A NASA tervei szerint az Artemis-program keretében elsőként a Holdra, majd később a Marsra is küld majd embereket, ehhez pedig már az űrhajósokat is kiválasztották. A Hold azért is nagyon fontos cél a program szempontjából, mert ha bejön a NASA terve, akkor onnan indulhatnak majd tovább az űrhajósok a vörös bolygó felé.
Ehhez az kell, hogy egy holdbázist építsenek fel Föld körül keringő égitesten, és az sem árt, hogy megfelelő mennyiségű vizet találjanak a felszín alatt. Ez utóbbi esélyeit növelheti az a holdjáró, amit már tesztelnek az amerikai tudósok.
A VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) nagyjából akkora, mint egy golfkocsi. A Hold déli pólusához küldik majd – oda, ahol a tervek szerint az űrhajósok is leszállnak később. A vízjég megtalálásához négy műszert visz majd magával az egység, ezek elemzik a talajból vett mintákat.
A tudósok most azt tesztelték le, a rover képes-e a Hold talaján biztonságosan mozogni, és egy emelkedőn/lejtőn miként képes átjutni.
Hogy mikor indul útnak, egyelőre nem tudni, de a tervek szerint 2022 végéig kell megérkeznie az égitestre.
Ha érdeklik a fejlemények, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.