Tech hvg.hu 2019. szeptember. 26. 19:03

Lemondott a legnépszerűbb e-cigaretta-gyártó vezére, visszavonják a reklámjaikat

A Juul Labs életében nem csak az új vezérigazgató jelenti a változást – a vállalat visszavonja összes amerikai hirdetését.

Távozik a világ legnépszerűbb e-cigarettát gyártó cég éléről Kevin Burns, aki nem csak vezérigazgatója, hanem egyik alapítója is volt a Juul Labsnek. A vállalat indoklása szerint a vezető azért távozik azonnali hatállyal, mert elérte, ami célja volt: globálissá tenni a Juult.

Ha nem is ássa alá, némiképp árnyalja az indoklás hitelességét, hogy minden csatornán visszavonják a Juul márkához köthető hirdetéseket az Egyesült Államokban. Burns tehát éppen akkor távozik, amikor stabil és erős vezetésre lenne szüksége az amerikai marketing hiányát vélhetően pénzügyileg is megérző cégnek. Az is lehet, hogy a társalapító magánál alkalmasabb személynek találja K. C. Crosthwaite-et, aki az Altri nevű dohányipari óriás növekedésért felelős igazgatója volt. (Az Altri 35 százalékos tulajdonrésszel bír a Juul Labsben.)

Az amerikai kormányzat nemrég jelentette be, hogy az ízesített e-cigaretták árusításának tiltását tervezi az után, hogy több mint 450 ember megbetegedett és legalább hatan meghaltak az e-cigarettázással kapcsolatos tüdőbetegségekben az országban.

A JAMA Internal Medicine című orvosi szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint nagy mennyiségű rákkeltő anyagot tartalmaznak egyes aromás elektromos cigaretták. A kutatók a rákkeltő pulegon vegyület aggasztóan nagy koncentrációját mutatta ki a mentolos és mentás ízesítésű e-cigarettákban és égésmentes dohánytermékekben.

Az amerikai járványügy a nemrég belengetett tiltás kapcsán hangsúlyozta, kiemelt fontosságúnak tartja, hogy megállapítsa, mi okozza az e-cigarettával összefüggő megbetegedéseket, sérüléseket és halálozásokat.

Ha értesülni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.