Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz
A Die Zeit árulásnak minősíti azt, amit az Osztrák Néppárt a választóival szemben tesz. A Die Welt azt tanácsolja a német politikának, vigyázó tekintetét vesse Ausztriára, mert ott már látszik, hogy reménytelen tűzfallal körbezárni a szélsőjobbot. A Financial Times szerint Ukrajnában csak akkor lehet szó elfogadható megállapodásról, ha a Nyugat nyomást gyakorol Putyinra, és biztonsági garanciákat nyújt Kijevnek. A Neue Zürcher Zeitung szerint Zelenszkij attól fél, hogy Trump békediktátumba kényszeríti bele. Válogatás a világlapok cikkeiből.
Der Standard
A lap főszerkesztője azt gondolja, hogy amit most csinál az Osztrák Néppárt, az orosz rulett a köztársasággal, mert az ÖVP-n belüli hatalmi harcnak csak vesztesei vannak, miközben a belviszály évtizedekre meghatározza az ország jövőjét. Gerold Riedmann szerint a káosz csakis a szélsőjobbos FPÖ-nek jó, de a konzervatívoknál a hét végén láthatólag átvette az irányítást a gazdasági szárny, amelynek nincsen semmiféle különleges terve, viszont hajlandó összefogni a Szabadságpárttal.
Láthatólag feladta az igényt, hogy a kereszténydemokraták adják a következő kancellárt. A párt nyilvánvalóan romokban van, illetve még rosszabb, hogy Ausztriát politikai zűrzavarba taszította, aminek beláthatatlan következmények lehetnek a demokrácia, a jogállam és az ország nemzetközi szerepe szempontjából.
Pedig a jobboldal pár hónapja még biztonsági kockázatnak minősítette Kicklt, ám most már abba is belemenne, hogy az ÖVP a kisebbik tényező legyen a vele kötendő koalícióban. Igaz, már nem maradt más lehetőség, a párt meggyengült, a belső összetartás széthullott. Az egész politikai közép reménytelenül megosztott, olyan, mint a felperzselt föld.
Beláthatatlan következményekkel járna, ha a Szabadságpárt jelölhetné a miniszterelnököt. Kifelé a nacionalista bezárkózás, odahaza pedig a destruktív nagyképűsködés nem eredményez hosszú távon gazdasági javulást, csak rövid távon képes zajt kelteni.
Azon kívül a külpolitikában továbbra is fenyegetést jelent a biztonságra nézve egy olyan tömörülés, amely semmiféle szolidaritást nem tanúsít a megtámadott Ukrajna iránt, ellenben az agresszort csodálja. Ausztria az ÖVP miatt került az állam válságának szélére. De visszaélne saját híveinek akaratával, ha most alávetné magát a Szabadságpártnak, írja cikkében a lap főszerkesztője.