Tech hvg.hu 2019. június. 06. 13:03

Váratlan fordulat? Már júniusban jöhet a Facebook saját pénze

A korábbi pletykák szerint 2020-tól lehetne fizetni a Facebook által fejlesztett kriptopénzzel, a GlobalCoinnal, ám most úgy tűnik, Zuckerbergék hamarabb szeretnék elindítani a dolgot.

Nagyjából fél éve lehet hallani azokat a pletykákat, amelyek szerint a Facebook saját kriptopénz fejlesztésébe kezdett. Március elején már arról keringett a hír, hogy Mark Zuckerbergék egy 50 fős mérnökcsapatot állítottak rá a projektre, május végén pedig arról, hogy 2020-tól fizethetünk majd vele. Most azonban újabb információk szivárogtak ki a fizetőeszközről.

A The Information úgy tudja, a Facebook már ebben a hónapban, vagyis júniusban bemutathatja a GlobalCoint. A lap névtelenséget kérő informátora szerint azok a kereskedők, akik bevezetik a fizetőeszköz használatát, bónuszt kaphatnak, és lennének olyan helyek is, ahol valódi pénzre lehetne beváltani a Facebookét. Állítólag még a projekten dolgozókat is ezzel fizethetik ki.

A GlobalCoin más kriptovalutákhoz – például a Bitcoinhoz – képest jóval centralizáltabb lenne, a Facebook pedig külsős cégeket bízna meg a rendszer működetetésével. Zuckerbergék emellett valódi pénzzel támogatnák meg a valutát, hogy annak árfolyama stabil maradjon, vagyis ne legyenek olyan kitörései és hullámvölgyei, mint a Bitcoinnak.

A Facebook egyelőre nem kommentálta az értesülést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.