Tech hvg.hu 2019. március. 22. 16:03

A gyors olvadás miatt sorra bukkannak elő a holttestek a Mount Everesten

Nem várt jelenséggel szembesülnek a serpák és a hegymászók a globális felmelegedés miatt a Mount Everestnél.

Csaknem háromszáz hegymászó vesztette már életét a Csomolungmán az első csúcstámadási kísérlet óta. A holttestek többsége ugyan a hó alatt volt, de a klímaváltozás, és ezzel az emelkedő hőmérséklet miatt egyre több bukkan elő most ezek közül – számolt be róla a BBC.

A lap idézi a Nepáli Hegymászó Szövetség korábbi elnökét, Ang Tshering serpát, aki azt mondta, a mostanában elükerülő testek régebbi expedíciók résztvevőié voltak, az utóbbi években elhunyt hegymászók holttestét már lehozták a hegyről.

A kínai hatóságok most azon dolgoznak, hogy még a tavaszi mászószezon előtt valamennyi, most kiolvadt holttestet lehozzanak a hegyről, ez azonban nem könnyű feladat: néhány szerencsétlenül járt hegymászóra nagyon nehezen megközelíthető helyen bukkantak rá.

A BBC szerint sok holttestet találtak az úgynevezett Déli-nyeregnél is.

A klímaváltozás nem csak a Mount Everestnél okoz gondokat, az egész világon tapasztalni a jelenség miatti problémát. Amit nem mellesleg mi okoztunk: ma már tagadhatatlan, hogy az ember áll a globális felmelegedés mögött. Pedig a változáshoz nincs szükség csodára, elég lenne ezt a 10, viszonylag egyszerű dolgot betartani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?