Tech hvg.hu 2019. március. 22. 09:03

Szörnyű igazság: 15 éve már megjósolták a szakértők, hogy bekövetkezik a "Boeing-tragédia"

A repülésügyi szakemberek szerint az egyre fejlettebb automata rendszerek, valamint a pilóták képzetlensége együttesen súlyos tragédiákhoz vezethet majd a légi közlekedésben. Mindezt még egy 2004-ben megjelent tanulmányban állították.

Az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 típusú gépének tragédiája óta egyre több információ lát napvilágot arról, miként következhetett be a légikataszrófa, és ezek alapján egyértelmű a hasonlóság a Lion Air indonéz légitársaság tavaly októberi szerencsétlenségével. Akkor szintén egy Boeing 737 Max 8 zuhant le, amiről nemrég drámai részletek derültek ki.

Ezek alapján úgy tűnik, mindkét gép esetében a hibásan működő automata rendszer, valamint a pilóták képzetlensége okozhatta a tragédiát. Előbbi az úgynevezett Maneuver Characteristics Augmentation System (MACS), amit arra terveztek, hogy csökkentse annak esélyét, hogy a repülőgép kockázatos, nagy állásszögű és nagy terhelésű manőverbe kerüljön. Bár egyelőre a hivatalos vizsgálat végére még várni kell, úgy tűnik, pontosan erre a két veszélyre figyelmeztettek a repülésügyi szakemberek – úgy 15 évvel ezelőtt.

AFP / YAO KAILE / IMAGINECHINA

A Gizmodo beszámolója szerint a Future Aviation Safety Team (FAST) repülésügyi szervezet 2004-ben tett közzé egy jelentést, ami az automatizált rendszerekkel foglakozott, és aminek két fő megállapítása az volt, hogy

  • problémák lehetnek az automatizált rendszerek kezelésével, valamint
  • a repülőgép személyzete nagyobb stressznek és fáradtságnak lesz kitéve, ahogy egyre bonyolultabbak lesznek ezek a rendszerek, és egyre kevésbé értik meg őket.

Mindez pontosan leírja azt, ami a most lezuhant gépek pilótáival történt.

AFP / MICHAEL TEWELDE

Mivel a gépek szárnyai alatt a hajtóművek előrébb vannak, mint más gépeknél, ezért ha a pilóták túl magasra emelik a gép orrát, a MACS automatikusan lefelé fogja azt nyomni. Az indonéz roncsokból kinyert adatok alapján a pilóta 21 alkalommal igyekezett felhúzni a gép orrát, mielőtt az a tengerbe zuhant volna, és hasonló eset történhetett az etióp légitársaság gépével is. A pilótáknak pedig nem volt elég tudásuk ahhoz, hogy kezeljék a hibát.

[Kiképzés nélkül repült a pilóta az új Boeinggel, amelyik később aztán lezuhant]

A FAST szerint korábban is történt már olyan tragédia, ami a repülőgép automatizálásának és a pilóták tanácstalanságának volt köszönhető. Ez történhetett például az Air Franca 447-es járatával is 2012-ben, amikor egy Airbus A330-200-as zuhant le, 228 fővel a fedélzetén.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.