A napokban mutatta be a Lift Aircraft a Hexa névre keresztelt drónt, aminek vezetéséhez még pilótavizsga sem szükséges.
Miközben az olyan jól ismert cégek, mint az Uber vagy az Airbus saját fejlesztésű, személyszállító drónok elkészítésén dolgozik, addig egy másik "játékos" csendben, a partvonal mentén kezdte el beelőzni őket. A Lift Aircraft nevű cég nemrég egy személyszállító drónt mutatott be, ám a koncepció egészen más, mint a fent említett vállalkozások esetében.
A 18 rotorral működő, nagyjából 195 kg-ot nyomó Hexa névre keresztelt eszköz a fejlesztők szerint 10-15 percig képes egy feltöltéssel a levegőben maradni, és csupán egyetlen embert tud egyszerre szállítani. Éppen ezért a "szállítás" nem is a legmegfelelőbb szó erre, a cég ugyanis nem erre, hanem sétarepülésekre szeretné használni a szerkezetet.
A Lift Aircraft tervei szerint már 2019-ben elindítanák a flottájukat az Egyesült Államok 25 városában. Mivel a szerkezet az "ultrakönnyű" kategóriába esik, így különösebb engedély sem kell hozzá, hogy felszállhasson vele valaki. Ugyanakkor nagyjából 100 méternél nem is lehet vele magasabbra emelkedni, lakott terület felett pedig tilos lesz vele replüni.
Persze a használatának így is lesznek feltételei. A leendő pilótáknak el kell végezniük egy VR-szimulátoros tanfolyamot, be kell tölteniük a 18. életévüket, nem lehetnek magasabbak 195 centiméternél és nem lehetnek nehezebbek 113 kg-nál. Ha mindez pipa, akkor 150-200 dollár közötti összegért (kb. 43-57 ezer forint) már mehet is a repülés. Irányítani egy botkormányon és egy iPaden keresztül kell, a fedélzeti számítógép pedig segít egyenesben tartani az eszközt.
A cég úgy tervezte meg a Hexát, hogy az automatikusan megkezdje a landolást, ha az akkumulátorokból (mindegyik rotorhoz egy külön álló pakk tartozik) kezd kifogyni a szufla. A drón képes 6 rotorral is stabilan működni, vészhelyzet esetén egy ejtőernyő nyílik ki, amivel a földig ereszkedik a gép, a talpait pedig úgy alakították ki, hogy akár vízre is le lehet szállni vele.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.