Tech hvg.hu/MTI 2018. július. 27. 16:17

A kelet-antarktiszi gleccsereket is veszélyezteti a klímaváltozás

Több milliárd tonna jeget veszítettek 2002 óta.

Fogyatkoznak a kelet-antarktiszi gleccserek: a Totten-gleccser és a Moszkvai Állami Egyetemről elnevezett jégár esetében is több mint 18,5 milliárd tonna jégveszteséget mértek évente 2002 és 2016 között. A Irvine-i Kaliforniai Egyetem kutatói szerint mindez igen jelentős csökkenésnek minősül, ráadásul tartani kell attól, hogy a gleccserek egyszerűen összeomlanak. Ez pedig öt méternyi globális tengerszint-emelkedést eredményezne.

A kutatók szerint mindkét gleccserre fenyegetést jelent az őket körülölelő, egyre melegedő óceánvíz. A kelet-antarktiszi gleccserek tanulmányozása ráadásul jóval nagyobb kihívást jelent: esetükben ugyanis nehezebb időben észlelni a változást, mint nyugat-antartiszi társaiknál.

Az Antarktika nagyjából kétharmadát kitevő kelet-antarktiszi régióról eddig úgy vélték a kutatók, hogy ezt a térséget kevésbé fenyegeti az éghajlatváltozás, mint a nyugat-antarktiszi és az Antarktiszi-félsziget sérülékeny jégtakaróit, ám úgy tűnik, tévedtek: a két gleccser pusztulása már eddig is évi 0,7 milliméternyi tengerszint-emelkedést okozott.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.