Tech hvg.hu/MTI 2018. július. 27. 15:57

Ingyenes lett a buszközlekedés szinte egész Észtországban

A cél az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése.

Észtországban 15 megyéből 11-ben ingyenes lett a regionális buszközlekedés júliusban. A balti állam úttörőnek számít ebben az ügyben: eddig is voltak ugyan olyan európai városok és régiók, ahol ingyenesség tették a tömegközlekedést, de országis szinten még sehol nem volt erre példa – mondta Kadri Simson gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter.

A cél az, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát, és a fosszilis üzemanyag fogyasztását, ezzel pedig az üvegházhatású gázkibocsátást. Az észt parlament 2017-ben azt tűzte ki célul, hogy az ország fosszilisüzemanyag-fogyasztását 2030-ban is igyekszik majd a 2012-es szinten tartani.

Olyan megoldást kerestünk, amely felélénkíti a vidéki régiókat és megállítja az elvándorlást."

mondta Simson, aki kifejtette, hogy a program a központi kormányzat és a megyei önkormányzatok közötti párbeszéd eredményeként született. Az észt fővárosban, Tallinnban egyébként már 2013 óta ingyen használhatók a buszok.

A tömegközlekedés ingyenessé tétele ugyanakkor nem egyszerű dolog, erről - több nemzetközi példával - részletesen ebben a cikkünkben olvashat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.