Tech hvg.hu 2018. május. 14. 12:03

Halálra ítéltek egy mobilgyártót: Trump megmentené, de van itt egy kis gond

Sikerülhet visszahozni a klinikai halál állapotába került ZTE-t, a mentőangyal szerepét pedig Donald Trump vállalta. Az elnök azonban elfelejtett valami igazán fontosat. Méghozzá azt, hogy a kínai mobilgyártót épp az amerikai kormányzat által kivetett szankciók küldték padlóra.

Amikor április közepén hétéves időtartamra szóló kereskedelmi tiltást kapott a ZTE, már akkor érezhető volt, hogy nemcsak az Android használati jogát bukhatja a második legnagyobb kínai gyártó, hanem lényegében mindent. Annyira függ (illetve függött) ugyanis az amerikai fejlesztésektől, hogy a szankciók életbe lépése után egy mobil összeszerelése is lehetetlen feladattá vált számukra.

A probléma ott kezdődött, hogy az USA szerint a ZTE nem tartott be egy igen fontos megállapodást, amely az iráni embargó megsértése miatt ellene indított büntetőeljárás lezárása után jött létre. Vagyis: a gyártó valahol saját magát okolhatja a történtekért, de ebben azért igen komoly szerep jutott az amerikaiak által kivetett szankcióknak is.

Ehhez képes nem kis meglepetés (és furcsaság), hogy most épp az az ember hozná vissza a papíron már megsemmisült ZTE-t, aki a legközelebbi kapcsolatban áll az amerikai kormányzattal: Donald Trump a Twitteren jelezte, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel már dolgozik azon, hogy záros határidőn belül új életet leheljen a kivéreztetett ZTE-be.

Trump ezzel kapcsolatos tweetjében a tömeges munkanélküliségre hivatkozott, a ZTE bukásával ugyanis nemcsak egy valamikor szebb időket látott márka tűnhet el teljesen a piacról, a cég ellehetetlenítésével 80 ezer ember megélhetése is veszélybe került. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az amerikai kormányzat – saját szempontjából nézve érthetően – komoly problémát lát abban, hogy a technológiai szektorban kínai vállalatok veszik át a hatalmat. Éppen ezért kérdéses, hogy a ZTE megmentése vagy megsemmisítése áll-e jobban a Trump-adminisztráció és az amerikai nemzet érdekében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.