Tech Papós Tamás 2017. november. 13. 10:03

Nem akárki mondja: Isten tudja, mit tesz a Facebook gyerekeink agyával

Kemény szavakkal intézett támadást a Facebook ellen a Mark Zuckerberggel sokáig szorosan együttdolgozó Sean Parker. Ha valaki, ő igazán tudja, miről beszél.

A Napster alapítójaként lett a technológia világának legendás alakja, de a Facebook első elnökeként is hallhattunk már Sean Parkerről, akinek komoly szerepe volt abban, hogy a közösségi oldal megkapta az első félmillió dolláros tőkeinjekciót. (Neve sokaknak a közösségi oldalról szóló filmből lehet ismerős – a róla szóló részeket teljes mértékben kitalációnak nevezte Parker.)

A Facebook még első születésnapját sem ünnepelhette, amikor a Parker megérkezett, és bár azóta távozott a cégtől (megváltak tőle), most olyan dolgokat mondott a Facebookról, hogy újra reflektorfénybe került. Elég komoly vádakkal illette a céget az Axiosnak adott interjújában, méghozzá önkritikusan, ugyanis arról az időszakról beszélt, amelynek ő is vezető alakja volt, és nyíltan vállalja is érte a felelősséget.

"Isten tudja, mit tesz (a Facebook) gyerekeink agyával"

– szólt egyik érdekes megnyilvánulása. És akadt még ilyen. Parker szerint a Facebook kezdeti időszakában az emberek azt mondták neki, nem csatlakoznak ilyesmihez, mert a valóságos életet értékelik, a valós beszélgetéseket, az igazi intimitás, a jelenlétet. De Parker tudta: ez meg fog változni.

Munkánk termékenységét elég furcsa módon akadályozza a közösségi média

– állítja Parker, és beismeri: az elején fel sem fogta, milyen hatással lesz a társadalmunkra, ha egy ilyen közösségbe 1 vagy 2 milliárd ember csatlakozik. Törekedni persze már akkor törekedtek rá. Hogy az emberek minél több időt töltsenek Facebookon, ahhoz főleg a lájkolás és a kommentelés lehetősége járult hozzá. Parker szerint ezek szimbolizálják a társadalmi érvényesülést, így ha valaki minél több lájkot és kommentet kap, annál több dopamint (boldogsághormont) termel az agya. És ez nem valami kitaláció, tudományos kutatások is foglalkoznak ezzel, és bizonyítják is: lájkot kapni olyan, mintha drogoznánk.

Sean Parker elmondta: “mindezt én is tudtam, és Mark Zuckerberg is tudta, mégis megcsináltuk”.

A philadelphiai interjújában Parker még azon is viccelődött, ha Mark Zuckerberg olvassa majd, lehet, hogy egyből le is tiltja az oldalról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.