Tech MTI 2017. október. 29. 08:01

Csináltak egy mérleget, ami egyetlen sejtet is lemér

Eddig nem volt lehetséges az élő sejtek súlyának és súlyváltozásainak pontos mérése, mert nem voltak adottak a megfelelő mérési módszerek. Most azonban sejtmérleget fejlesztettek ki a zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói.

Az egyetem biofizikai kutatócsoportjának szakértői a Bázeli Egyetem és a londoni University College közreműködésével fejlesztették ki a sejtmérleget, amelynek segítségével meg lehet mérni az élő sejt súlyát egy billiomod grammnyi pontossággal és a súly időbeli változását milliszekundumos felbontásban.

A sejteket egy sejtkultúra-kamrában mérik meg. A mérlegkar egy apró, leheletvékony, átlátszó, kollagénnel vagy fibronektinnel rétegelt szilíciumlemezke a kamra alján, amelyhez hozzálökődik egy sejt és így felveszi azt. Az új módszer segítségével figyelemmel követhető, hogyan változik a sejt súlya a sejtciklus és sejtosztódás során. A tudósok megfigyelték, hogy az élő sejtek súlya 1-4 százaléknyit ingadozik.

A szabadalomvédett sejtmérleg a szakértők közlése szerint nagy érdeklődésre tart számot a biológia, az orvostudomány, a gyógyszeripar és az anyagtudományok területén is. Eredményeiket a napokban mutatják be a Nature tudományos folyóiratban. Egy svájci cég pedig jelenleg sorozatgyártású gépen dolgozik.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.