Tech hvg.hu 2017. szeptember. 09. 14:00

Mernek nagyot álmodni: Samsung-tervek a Galaxy Note8-ról

Nagyon bízik új csúcstelefonjában a Samsung, legalábbis erre utalnak merész értékesítési tervei.

Voltak, akik a balul sikerült Galaxy Note7 után úgy gondolták, jobb, ha a Samsung örökre elbúcsúzik a Note márkanévtől. A dél-koreai gyártó azonban nem így gondolja, hiszen – derül ki a The Investor cikkéből – nem adhatnak fel egy olyan márkát, ami sok éve kötődik a nevükhöz, és amelyhez sokan ragaszkodnak. Nem mellesleg meg is hálálja ezt a hűséget a Samsung, a mikéntről itt olvashatnak.

A Samsung az idén a szokottnál korábban mutatta be az új Note telefont, talán, hogy jóval megelőzze az új iPhone-okat. Egyelőre még nincsenek felhasználói tapasztalatok a Note8-cal, és sokan tartanak attól, hogy megismétlődhet a Note7-es akku-fiaskó. DJ Koh, a Samsung mobil üzletágának vezetője azonban egyáltalán nem tart ettől, hiszen, mint elmondta, megtalálták a problémát, amit azóta már megoldottak. Ennek bizonyítéka a Galaxy Note Fan Edition, ami nem a profitról szól, hanem arról, hogy megmutassa, nem egyéb hibák miatt történt a visszahívás.

László Ferenc

Koh eladási elképzeléseikről is beszélt: több Galaxy Note8-at szeretnének értékesíteni, mint amennyi gazdára talált elődjéből, a Galaxy Note5-ből (Note6-os telefon nem volt). Mivel a Note5-ből 11 millió darab talált gazdára, több mint 11 millió Note8 eladását tervezik. Mernek tehát nagyot álmodni, és van is miért, a Galaxy S8 eladási számai 15 százalékkal múlták felül az S7-ét. Más kérdés, hogy a Galaxy Note8 méregdrága lesz, több mint ezer euróba fog kerülni Európában. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy már itt kopogtatnak az új iPhone-ok.

Amennyiben közelebbről is érdekli, hogy milyen készülékért kér ennyi pénzt a Samsung, kattintson erre a linkre.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?