Tech hvg.hu 2017. július. 07. 17:00

Jövő héten villant valami nagyot, pontosabban kicsit az LG

Kimentek a meghívók egy jövő keddi, lengyelországi LG-eseményre. Vannak, akik már tudják, mi lesz az ottani bemutató tárgya.

Pár nappal ezelőtt a neves tipster, Evan Blass már csiripelte a Twitteren, hogy LG Q6-nak fogják hívni az LG G6 mini változatát. Azután kimentek a meghívók egy július 11-i LG-rendezvényre, szóval összeállt a kép: ekkor fogja bemutatni az LG a mini LG G6-ot, azaz a Q6-ot.

Phone Arena

Blass néhány specifikációt is kiszivárogtatott: ezek szerint a készüléknek 5,4”-es lenne a kijelzője 18:9 képaránnyal, 3 GB-nyi lesz a RAM, és a hátoldalon csak egyetlen 13 MP-es kamera kap helyet. Az eszköz bevezetésére Lengyelországban kerül sor, és egyelőre nem tudni, hogy ez kizárólagosságot jelent-e avagy más helyeken is feltűnik majd a kisebb változat.

Kissé ironikus, jegyzi meg a Phone Arena, hogy mininek neveznek egy 5,4”-es kijelzővel szerelt eszközt, hiszen 2010-ben még a 4,3”-es megjelenítő tűnt furcsán nagynak.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.