Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Olyasmire készül az EU, ami sokaknál kiveri majd a biztosítékot
Méhkasba nyúlna az Európai Unió azzal, hogy előírná a felhasználók adatainak titkosítását, a hatóságokat pedig kizárná abból, hogy le tudják hallgatni ezeket az üzenetváltásokat.
Nagyot újított ma az OTP Bank, több millió ügyfél érintett
Érintéses mobilfizetési szolgáltatást indított az OTP Bank. A bankkártyát helyettesítő, akár egy az egyben lecserélő megoldást a Simple alkalmazásban lehet igénybe venni – ami azt vetíti előre, hogy a későbbiekben más bankok ügyfelei is használhatják majd. Úgy tűnik, a bankkártyák most már tényleg mehetnek a kukába.
Amatőr hiba: úgy tűnik, hogy megvan, mi a gond a 3-as metróval
Amatőr szoftverhibák, a különböző informatikai rendszerek összehangolásának hiánya, illetve egy teljes szoftver hiánya állhat a felújított orosz metrók budapesti kálváriája mögött. Úgy tűnik, hogy sokat akartunk kevés pénzből, annak pedig általában káosz a vége.
8 nap múlva több tízezer telefonszámot kapcsolnak ki: nagy ötlet a Telenortól
A mobilszolgáltatók üzleteiben egyre nagyobb a tumultus, és bár online is el lehet végezni a törvény által előírt adategyeztetést, mára egyértelműnek látszik, hogy nem fog mindenkinek sikerülni a következő egy hét alatt. Aki nem egyeztet, annak elvileg örökre megszüntetik a hívószámát. De a Telenor kitalált valamit.
Nem akárki állítja: ez jelenleg a legjobb okostelefon a világon
Az egyik legnagyobb fogyasztóvédelmi szervezetként működő Consumer Reports időről időre kiadja a legjobbnak tartott okostelefonok listáját. Aktuális értékelésükkel az Apple bizonyosan nem ért egyet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.