Tech hvg.hu 2017. május. 29. 14:21

Az oroszok csinálnak egy saját Skype-ot, amihez internet sem kell majd

A Skype orosz verzióját szeretné elkészíteni az állami tulajdonú Rosztek. Azt állítják, a Skype-nál vetélytársánál biztonságosabb lenne, és ami még érdekesebb: internetkapcsolat nélkül is működne.

Az orosz Rosztek nem túl sok konkrétumot tartalmazó, a múlt heti CIPR-2017 konferencián tett bejelentéséből kiderül, hogy videó- és hanghívásokra, valamint szöveges üzenetek és fájlok küldésére is használható lesz a program, amit ők a Skype orosz megfelelőjének hívnak. Az orosz fejlesztők azt ígérik, a rendszer nem internetkapcsolaton át működik majd, így aztán biztonságosabb lesz, mint a jelenleg elérhető hasonló kommunikációs platformok.

A fejlesztést ugyan a WannaCry zsarolóvírussal indított globális kibertámadás apropóján jelentették be, de nyilvánvaló, hogy régebb óta zajlik a munka, merthogy már egy kb. működő prototípus is létezik a rendszerből. Hogy pontosan hol áll a projekt, illetve hogy miként valósítják majd meg a publikus internet elkerülését úgy, hogy közben azért kényelmesen használható legyen a program, azt viszont nem tudni.

Ami biztos, az "orosz Skype-ot" elsősorban az országon belüli kommunikációra szánják majd, és alighanem az vele a céljuk, hogy az orosz kormányzati és vállalati kommunikációba külföldről semmilyen hackerképességgel felvértezve ne lehessen belehallgatni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.