Tech MTI 2017. április. 19. 18:58

Létrehozták a negatív tömegű anyagot, ami szembemegy a fizika egyik alaptörvényével

A Washington Állami Egyetem fizikusai negatív tömegű folyadékot hoztak létre, amely a rá ható erő irányával ellentétes mozgást végez – adta hírül a BBC News.

A mindennapokban, ha egy testre erő hat, ugyanabban az irányban gyorsul, mint az erő iránya, ezt az összefüggést fogalmazta meg Newton II. törvénye, amely szerint az erő egyenlő a test tömegének és gyorsulásának szorzatával. Elméletileg azonban az anyagnak lehet negatív tömege ugyanúgy, ahogy az elektromos töltés lehet negatív vagy pozitív. Ezt, a negatív tömegű anyag jelenségét mutatták be az amerikai kutatók a Physical Review Letters tudományos folyóiratban.

Peter Engels és munkatársai rubídiumatomokat abszolút nullához (mínusz 273 Celsius-fok) közelire hűtötték le, egy Bose-Einstein-kondenzáció bozonokból álló híg gáz állapotú anyagot hozva létre. Ebben az állapotban a részecskék nagyon lassan mozognak, és a kvantummechanika elveit követve hullámként viselkednek. Az így létrehozott szuperfolyékony anyagnak súrlódásmentes a folyadékállapota, azaz a folyadék energiaveszteség nélkül tud áramlani.

Látszólagos lehetetlenség

A negatív tömeg állapotának létrehozásához a kutatók lézert használtak a rubídiumatomok befogásához és ide-oda mozgatásához, megváltoztatva ezzel forgásukat. Amikor az atomokat kiengedték ebből a lézercsapádból, azok tágultak és egyes atomok negatív tömeget mutattak. A tudósoknak először sikerült tökéletesen uralniuk a negatív tömeg természetét mindenféle komplikáció nélkül

"A negatív tömeg az, amikor meglöksz valamit és az feléd indul el gyorsulva" – magyarázta Michael Forbes, az egyetem társprofesszora, aki szerint ez olyan, mintha a rubídium egy láthatatlan falnak ütközött volna.

A mostani tudományos előrelépés eszközt teremt a kutatók számára az világűrben megfigyelt negatív tömeg és jelenség, mint a neutroncsillagok, fekete lyukak és sötét energia közötti kapcsolat kutatásához.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.