Tech MTI 2016. augusztus. 03. 18:28

Nyugdíjba vonul a holdjáró Jáde Nyúl

Egy kővel ütközött, ezért működésképtelenné vált a kínai holdjáró, a Jáde Nyúl.

Végleg búcsúzik a kínai Jáde Nyúl: Kína első holdjárója leállt, miután 2014-ben egy kővel történt ütközés miatt részlegesen működésképtelenné vált. A "nyugalomba vonulásról" szóló szerdai hivatalos közlemény felidézte, hogy a hatkerekes járművet 2013 decemberében juttatta a Szivárvány-öbölbe a Csang'o-3, Kína első leszállóegysége a Holdon.

Az űrszonda 31 hónapot töltött ott, 19-cel többet, mint amennyire tervezték. Július 28-án kezdte meg 33., rendkívüli hideggel járó, nagyjából 14 földi napnak megfelelő időtartamú holdi éjszakáját.

A Csang'o-3 nagy mennyiségű tudományos adatot gyűjtött, és a Jáde Nyúl (Jü tu) is, járóképtelensége ellenére, teleszkópja segítségével sok hasznos információt juttatott a Csang'o-3-nak, illetve a földi központnak. Felfedezett egy korábban ismeretlen holdkőzetet, több tucat tudományos publikációhoz járult hozzá és fényképeket is küldött a Hold talajának rétegződéséről.

Szakemberek előre jelezték, hogy a Jáde Nyúl elektromos erőforrása folyamatosan kimerülőben van, és egy idő után nem lesz képes napelemeivel újratölteni magát. A 972 napos rekordszolgálat után a Jáde Nyúl, ahogy korábbi hibernálásai alakalmával, most is – "hosszú álomba merülése előtt" – rövid üzenetet küldött a földi halandóknak mikroblogján. Ezúttal azonban jelezte, ez volt az utolsó. Üzenetét csaknem százezren osztották meg, lájkolták vagy fűztek hozzá megjegyzést.

A volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína volt a harmadik ország, amely sikeres leszállást hajtott végre a Holdon.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.