A közösségi finanszírozás keretében gyűjtik a pénzt egy okospárnára, amely nyugodtabb alvást ígér.
Az alvási szokások figyelésére ott van az okostelefon (illetve a rajta futó számos app), de a fitneszkarkötők is kínálhatnak ilyen funkciót. Azonban vannak, akiket zavar, ha a telefonjuk közvetlenül a fejük mellett van, mások nem szeretnek alvás közben bármit is viselni a csuklójukon.
A ZEEQ nevű okospárnánál nem lehet ilyen gond, ugyanis amellett, hogy egy kényelmes párnáról van szó, sok hasznos funkciót is nyújt a rajta pihenőnek. Például zenét játszik a relaxáláshoz, követi az alvás jellemzőit, intelligens módon ébreszt, azaz akkor, amikor a felületes alvás szakaszában vagyunk, és még a horkolást is megállítja.
Ez utóbbi esetben a beépített mikrofonjával érzékeli a horkolást, ilyenkor egy picit rezeg, épp csak annyira, hogy az alvó pozíciót váltson. A párna összeköttetésben áll az okostelefonnal, és az azon futó alkalmazás mutatja az alvási statisztikát.
A Kickstarteren egyébként nagy a sikere az okospárnának, ugyanis még több mint egy hónap hátravan a finanszírozási időszakból, de már össze is gyűlt a célul kitűzött 50 ezer dollár.