Tech hvg.hu 2015. augusztus. 06. 09:01

Riaszt, súlyt mér és feltölti a telefonját is: ha ezt a bőröndöt használja, többé nem kell aggódnia csomagjáért

A világ legokosabbjának beharangozott bőröndöt minden olyan funkcióval ellátták, ami a mai utazók számára a kényelmet és a biztonságot jelenti. Az internet népe pedig megőrül érte, több mint 260 millió forintot dobtak össze a fejlesztőknek.

Az utazás egyik gyenge pontját általában a magunkkal vitt csomagok jelentik. Elveszíthetjük vagy ellophatják, ha pedig repülővel utazunk, könnyen lehet, hogy a repülőtéren derül ki, hogy a túlsúly miatt, pótdíjat kell fizetnünk. Ezekre a problémákra is megoldást kínál az amerikai Planet Traveler nevű cég, ami nem mást állít, mint hogy létrehozták a világ jelenlegi legokosabb bőröndjét.

Planet Traveler

A Space Case 1 már kinézetében is elég menőnek tűnik, a funkcióit tekintve azonban az összes konkurens gyártóra rálicitál. Az androidos eszközökkel, valamint iPhone-nal és iPaddel is együttműködő bőröndöt egy beépített ujjlenyomat-olvasóval, vagy a hozzá tartozó okostelefonos alkalmazással is kinyithatjuk. A beépített GPS-jeladó, valamint az app segítségével a világ bármely pontján megtalálhatjuk a táskát, az USB-csatlakozóknak és egy 15000 mAh-s akkumulátornak köszönhetően pedig a telefonunkat és a táblagépünket is feltölthetjük vele, ha az épp utazás közben kezd lemerülni.

Planet Traveler

A bőröndbe egy Bluetooth-hangszórót is szereltek, ami képes kihangosítani a telefonhívást, így akár csomagolás közben is telefonálhatunk. Az alkalmazással összehangolva ráadásul riasztóként is funkcionál, ami azonnal bekapcsol, ha a bőrönd túl távol kerül tőlünk. A méretezésnél külön figyeltek rá, hogy megfeleljen a légitársaságok szabványának, a kerekeibe beépített digitális mérleg segítségével pedig megnézhetjük, hogy a táska tartalmával együtt belefér-e még a súlykorlátozásba.

A bőrönd nagy sikerrel futott a Kickstarteren, a kitűzött 50 ezer dollár helyett 260 ezer jött össze. Az ára természetesen mérettől függően változik, így a legolcsóbb 249 dollárba (kb. 70 ezer forint) kerül, míg a legdrágább 6-700 dollár (kb. 196 ezer forint) körül mozoghat. A bőröndöket 2015 novemberében kezdi el kiszállítani a cég.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.