A készülékgyártók már próbálkoznak saját megoldásokkal, de a Google rendszerszintű ujjlenyomat-olvasót is építhet az Androidba.
A szakma szinte biztosra veszi, hogy a május 28-án elstartoló Google I/O fejlesztői konferencián mutatja majd be a cég az Android legújabb rendszerverzióját, most pedig úgy tűnik, az egyik legnagyobb durranás is kitudódott. Az ArsTechnica információi szerint az új operációs rendszer már megkapja a natív ujjlenyomat-olvasó támogatást, mely segítségével a felhasználók a támogatott alkalmazásokba is jelszó nélkül tudnak majd belépni. Bár hasonló megoldást például a Samsung is épített már saját készülékébe, a natív támogatás egy jóval szélesebb körű felhasználást jelenthetne, illetve segítene a biometrikus azonosítás androidos világbéli elterjedésén.
Az ArsTechnica mindeközben az Android M lehetséges funkcióját vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a Google már a Nexus 6 esetében is eljátszott az ujjlenyomat-olvasó gondolatával, ezt a lehetőséget azonban végül elvetették. Ennek okairól nemrég az ex-Motorola vezérigazgatója, Dennis Woodside beszélt, aki az Apple-t nevezte meg a probléma okaként.