Hosszú életét a katolikus hitének tulajdonítja.
A futball szeretetéről, jókedvéről és humoráról ismert a világ legidősebb embere, Inah Canabarro, a brazil apáca – írja az Euronews.
Ahogyan arról korábban a HVG is beszámolt, az apáca a japán Itoka Tomiko halála után lett a világ legidősebb élő embere. Az eredeti hírek arról szóltak, hogy Canabarro Lucas 1908. június 8-án jött a világra, azonban a valóságban még ennél is idősebb lehet. Cleber Canabarro, az apáca 84 éves unokaöccse, aki hetente látogatja nagynénjét, azt állítja, valójában két héttel korábban, május 27-én született. Az unokaöcs elmondta azt is, hogy az idős nőnek nehéz gyerekkora volt, sokan abban is kételkedtek, hogy egyáltalán a tinédzserkort megéri, ezt végül jócskán túlszárnyalta.
Canabarro egy brazil tábornok dédunokája, aki a 19. században harcolt az állam Portugáliától történő függetlenedése idején. Nagy családba született, élete jelentős részét a tanításnak és a vallásnak szentelte, matematikát és portugál nyelvet oktatott a Rio de Janeiróhoz közeli Tijucában. Korábbi tanítványai közül került ki Joao Figueiredo tábornok is, aki Brazília utolsó katonai diktatúrájának volt a vezetője 1964 és 1985 között.
Amikor arról kérdezték, hogy minek tulajdonítja a hosszú életét, azt válaszolta, hogy a katolikus hitnek. Az apácát 2018-ban, 110 éves születésnapja alkalmából Ferenc pápa köszöntötte, de a helyi futballklub, az Inter is rendszeresen ünnepli őt, a szeretet pedig kölcsönös, szobáját a csapat fehér-piros színei díszítik.
Canabarro Lucas már a második apáca, aki megkapta a világ legidősebb emberének címét. 2022. április 19. és 2023. január 17. között a katolikus Szeretet Leányai Páli Szent Vincéről Nevezett Irgalmas Nővérek Társulatához tartozó francia André nővér, vagyis polgári nevén Lucile Randon volt a világ legidősebb embere. Randon 25 nap híján 119 évesen halt meg.