Tech MTI 2014. december. 22. 21:39

Az e-könyv és a tablet megzavarja a biológiai óránkat

Sokkal nehezebben lehet elaludni e-könyv olvasása után és fáradtabbak is leszünk tőle.

Zavarhatja az éjjeli álmot a világító elektronikus könyv vagy táblagép olvasása elalvás előtt, mert hatással van az álom-ébrenlét természetes ritmusára. Számlájára írható a délelőtti álmosság is egy amerikai kutatás eredményei szerint. A vizsgálatot a bostoni Brigham and Women's Hospital szakemberei végezték, és az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) jelent meg.

A kutatók összevetették a világító e-könyv és a hagyományos, papírra nyomott könyv olvasásának hatásait. Az önkénteseket két csoportra osztották aszerint, melyiket olvasták. A két héten át tartó vizsgálatból az derült ki, hogy az elektronikus eszközökből áradó, speciális, rövid hullámú, általában kékszínű fény megzavarja a biológiai órát, amely a nappal-éjszaka, tehát az álom-ébrenlét váltakozásán alapul - mondta Anne Marie Chang, a kutatás vezetője.

Az eredmények szerint azok a résztvevők, akik e-könyvet olvastak, lassabban aludtak el, kevesebb melatonin (alvással összefüggő) hormon termelődött a szervezetükben. A biológiai órájukat "előbbre állították", délelőtt álmosabbak és figyelmetlenebbek voltak mint azok, akik elalvás előtt hagyományos könyvet olvastak.

hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.