A 40 éves férfi kitart amellett, hogy nem ő ölte meg a gyereket, csak a holttest hollétéről volt tudomása.
Újra kihallgatták a Till Tamás megölésével gyanúsított, 40 éves F. Jánost – értesült a Blikk. A férfi letartóztatását pénteken hosszabbították meg újabb három hónappal.
Dr. Hódos Attila, a gyanúsított ügyvédje azt mondta, védence fenntartja, hogy az első két vallomása az igazi, amiket még tavaly tett, mielőtt a holttestet megtalálták. Ennek lényege, hogy nem ő ölte meg annak idején az arra bicikliző kisfiút, csak azt tudta, hogy hol vannak a maradványai. Továbbá fenntartja, hogy kényszer és fenyegetés hatására tett beismerő vallomást.
Till Tamás 2000. május végén tűnt el Baján, és csak 24 év után derült ki, hogy mi történt, azután, hogy egy tanya melléképületében megtalálták a holttestét az aljzatbeton alatt elásva. F. János vezette a rendőröket a helyszínhez, aki később beismerő vallomást is tett: ő verte agyon és ásta el az arra bicikliző fiút, amikor még maga is csak 16 éves volt. A vallomást azóta visszavonta.
A rendőrségről az ügy elévülése miatt előbb szabadon távozhatott, majd a közfelháborodás után úgy módosították a Btk.-t, hogy a fiatalkorú gyilkosok életfogytiglannal sújtható bűncselekménye se évülhessen el. Ezek után december első felében újra elfogták F. Jánost, és a bíróság kisvártatva a letartóztatásáról is döntött. Ezek után a családos férfi öt különböző vallomással állt elő, és az is kiderült, hogy gyerekkorában szexuálisan bántalmazhatták.
Nyitókép: Till Tamás holttestének felfedezése – fotó: ORFK