A tudósoknak elméleti síkon ugyan régóta vannak sejtéseik a Földön kívüli életről, azonban egyértelmű bizonyítékot annak ellenére sem sikerült még találnunk, hogy a kifejezetten ezt célzó SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, földön kívüli intelligencia keresése) kutatások már az 1950-es évek vége óta folynak. Ahhoz azonban, hogy egyáltalán bármiféle élet nyomaira bukkanjunk, egy alapvető kérdést kell megválaszolnunk: mi maga az élet?

A tudományban általában a legegyszerűbb probléma a legnehezebb, így van ez az élet definiálása kapcsán is. A jelenlegi tudásunk szerint ugyanis ami él, az többek között táplálkozik, szaporodik, meghal, esetleg mozog, ám ugyanez igaz például egy tornádóra is, amit viszont nem tekintünk élő szervezetnek. Az elméleti biológiának tehát ez egy igen fontos kérdése, függetlenül attól, hogy elsőre mennyire tűnik egyszerűnek.

Marsi élet a Földön, vagy fordítva?

Napjaink kutatásainak egyik fontos és érdekes felvetése, hogy a földi élet egyáltalán a bolygónkon alakult-e ki, vagy valamilyen kozmikus eseménynek köszönhetően a helyszínre kerülés csupán véletlen. A kutatók egyre valószínűbbnek tartják, hogy az évmilliárdok alatt voltak olyan esetek, amikor egy-egy meteorit belsejében utazva a Föld marsi élettel fertőződhetett meg. Igaz, ennek az ellenkezőjének is ugyanakkora esélyt adnak, vagyis könnyen lehet, hogy a Földről jutott át élet a Marsra, köszönhetően annak, hogy a két bolygó viszonylag közel van egymáshoz, és már eddig is találtak a Marsról kidobódott meteoritokat a Föld felszínén.

A témában írt, Kozmikus társkereső című könyvet is jegyző Almár Iván űrkutató csillagász szerint amíg a Földitől független élet nyomaira nem bukkan az emberiség, és ki nem tapasztalja, hogy magának az életnek milyen általános jellemzői vannak, addig nagyon nehéz lesz ezt meghatározni. De merre érdemes egyáltalán elindulni a kereséssel?

A lakható zóna problémája

Ha egy bolygó felfedezésekor bejelentik: azt a lakható zónán belül találták, az a legtöbb ember számára azt sugallja, élet lehet rajta. Ez az ok-okozati összefüggés azonban nem biztos, hogy megállja a helyét, a lakható zóna definíciója ugyanis nem egészen pontos.

A meghatározás szerint az a bolygó kering egy csillag lakható zónájában, amelyik felszínén folyékony állapotú víz lehetséges. A Naprendszerünkben ez nagyjából a Vénusztól a Marsig terjedhet, de itt sem mindenre igaz. „A bolygónk körül keringő Hold a lakható zónán belül esik, még sincs rajta élet. A Jupiter Europa holdjánál már nem elegendő a Nap energiája, hogy a felszínen a lakhatóságot biztosítsa, ám az árapály jelenségeknek köszönhetően egyre valószínűbb, hogy folyékony víz lehet a felszín alatt, abban pedig kialakulhatott az egyszerű élet” – véli Almár Iván. Az űrkutató csillagász szerint egyébként az is kérdés, egyáltalán hogyan lehet definiálni a “lakható” fogalmát, hiszen a Holdon is járt már ember, és ha adottak lennének a technológiai feltételek, egy mesterséges kolóniát is létre tudnánk hozni, vagyis laknánk az égitestet.

A definíció pontatlanságán kívül azonban olyan felfedezések is bonyolították a Földön kívüli élet utáni keresést, melyekre korábban senki sem gondolt.

A szó, amit jó, ha megjegyzünk: extremofil

A 90-es évek egyik legnagyobb tudományos felfedezésének számított, hogy olyan élőlényekre bukkantak a kutatók, amelyek képesek alkalmazkodni a szélsőséges kémiai vagy fizikai tulajdonságokkal rendelkező élőhelyekhez. Létezik például élet 100 fok feletti és 0 fok alatti hőmérsékleten, atomerőmű reaktorában, savas vagy épp lúgos környezetben. Ezek ugyan alacsonyabb rendűek – baktériumok, mikrobák –, ugyanakkor rendkívül fontosak, hiszen megmutatták: nemcsak az általunk szokásosnak, élhetőnek tudott környezetben képes az élet fennmaradni, ezzel pedig a Földön kívüli élet keresésében is új paramétereket kellett figyelembe venni.

„Egyre nehezebb olyan környezetet találni, ahol bizonyos baktériumok ne tudnának életben maradni – akár úgy is, hogy a működésüket hosszú időre felfüggesztik. Éppen ezért elképzelhető, hogy ilyen extremofilek meteoritokban például évmilliókra függesztik fel a működésüket, és csak akkor aktivizálódnak újra, amikor a számukra kedvező körülmények közé kerülnek” – árulta el a hvg.hu-nak Almár Iván.

A Nemzetközi Űrállomáson több olyan kísérletet is végeztek már, melyeknél egyszerű élőlényeket vittek fel és helyeztek a világűr extrém viszonyai közé. A magyar tudós szerint ezek közül jó néhány volt, ami kibírta ezt a körülményt – mint például a 2014 augusztusában az űrállomás külső burkolatán talált planktonok –, ezek az eredmények pedig azért is kiemelkedően fontosak, mert a kutatóknak kifejezetten ügyelniük kell rá, hogy egy űrszondára „tapadt” extremofil nehogy élettel fertőzzön meg egy másik bolygót.

Hasonlóan nagy port kavart a NASA 2010-es bejelentése, mely szerint a kaliforniai Mono-tóban arzén alapú életet találtak. Bár a felfedezést a tudományos életben több helyen is megcáfolták – például 2012 nyarán a Svájci Szövetségi Műszaki Intézet és az amerikai Princeton Egyetem kutatói a Science-ben publikált kutatásaikkal –, az továbbra is tény, hogy a vizsgált GFJA-1 baktérium a foszforban szélsőségesen szegény környezetben is képes megélni. Ez pedig szintén nem mellékes a Földön kívüli életforma kutatásakor.

Mindezek a felfedezések egyértelműen megmutatták: az élet kialakulásának feltételei annyira szélesek, hogy szinte biztosan létrejött más bolygókon is. A kérdés csupán az, épp milyen formában és mikor találunk rá. Persze ezek nagy valószínűség szerint kezdetleges életformák, ám a kutatók továbbra sem adják fel, hogy intelligens civilizáció nyomaira bukkanjanak.

Kolumbuszi lökés kellene a SETI-nek

Az 1950-es évek vége óta létező amerikai program továbbra is egy olyan fejlett civilizáció nyomait keresi, amely még az emberiségnél is komolyabb tudással bír. Ám hasonlóan az asztrobiológiához, ez a tudományterület is egyetlen technikai civilizáció tanulságaiból indul ki.

„A kutatás a saját ismereteinket próbálja általánosítani, hiszen nem ismerünk más technikai civilizációt a Földön kívül. A történelem során több társadalom is élen járt a fejlesztésekben, ugyanakkor a mai napig vannak olyanok, amelyek viszont nem számítanak fejlettnek. Ahhoz, hogy sikerüljön kapcsolatba lépnünk egy idegen civilizációval – éppen ez a SETI eredeti célja – annak technikailag legalább olyan fejlettnek kell lennie, mint amilyen jelenleg a miénk” – hangsúlyozza Almár Iván. Ez a megállapítás azonban ismét egy új irányba tereli a kutatási programot.

A következő évek meghatározó iránya lehet, hogy ne csak a bolygókat fedezzék fel, hanem azok légkörét is tanulmányozzák, ami elárulhatja, van-e rajta valamilyen életforma. Sőt, a speciális űrtávcsöveknek köszönhetően néhány éven belül arra is képesek lehetnek a kutatók, hogy egy-egy bolygón mesterséges fényeket keressenek, ami már egyértelműen egy fejlett civilizációra utalna.

A tudósok egyébként bizakodók, mert a fejlődés minden eddiginél nagyobb léptékű: 1995-ig azt sem tudtuk, hogy léteznek a Naprendszeren kívüli exobolygók, ma pedig már több mint ezret ismer a tudomány.

„A SETI indulásakor nagy volt a lelkesedés, majd miután nem hozott gyors eredményt, a felfokozott hangulat is alább hagyott. Ha sikerülne egy üzenetet elfogni, az hatalmasat lendítene a projekten. Amikor Kolumbusz először elindult Amerika felé, még mindenki őrültségnek és vakmerőségnek hitte a küldetést, hiszen nem tudták, milyen széles az Atlanti óceán és mi van a túlparton. A felfedezés után azonban hirtelen temérdek hajó vette célba az új partokat, holott az óceán sem lett kisebb és a hajók sem jobbak, csupán tudták, hogy merre kell menni. Ezért is lenne fontos egy jel észlelése, még akkor is, ha az nem tartalmaz konkrét üzenetet” – véli a szakember.

A SETI eredményeire tehát még várni kell, ám amíg ez nem hoz eredményt, a földön kívüli élet utáni kutatás lehet az egyik legfontosabb tudományos terület. A technológiai fejlődést és az eddigi eredményeket látva vannak kutatók, akik szerint könnyen lehet, hogy a következő egy-két évtizedben már eredménye is lehet a projektnek.