Tech hvg.hu 2014. augusztus. 22. 20:01

Elképesztő rekordot dönthet az új iPhone

Az elemzők szerint álomhatárt jelentő eladási rekordot dönthet az iPhone 6, méghozzá az első hétvégéjén.

9 millió. Ennyit adtak el tavaly az új iPhone-ból, pontosabban az akkor debütáló két készülékből a megjelenés utáni első hétvégén. Az Apple háza táján ez új rekordnak számított, amelyhez az 5s mellett a mostanság fillérekért megvásárolható 5c is komolyan hozzájárult. Idén nem várható két eltérő készülék, több méretben viszont kiadhatják az iPhone 6-ot. A pletykák szerint két méretben is érkezhet, de ha a jelenlegi, négy hüvelykes méretet is meg akarják tartani - lenne rá igény - akkor három méretben is megjelenhet. Így még több lenne a potenciális vásárló, az RBC előrejelzése szerint pedig így új eladási rekord vár a cupertinóiakra.

Statista

Ahogy a Statista grafikonján is látható, az elemzők szerint a megjelenés utáni első hétvégén 10 millió iPhone 6 talál majd gazdára, az első három hónapban pedig 75 millió. A valószínűleg szeptember 9-én megjelenő okostelefon várható eladási mutatóit arra is alapozzák, hogy az Apple első körben rekordmennyiségű, 70-80 milliós megrendelést adott az új mobilra.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.