Tech hvg.hu 2014. július. 29. 21:01

A Facebook ismeri az új generációt: 400 millióan már csak mobilról használják

Arról már beszámoltunk, hogy a Facebook milyen elképesztő bevételekre tesz szert a mobilos reklámbevételekből, de most arra is fény derül, hogy e mögött milyen adatok és trendek állnak.

A hivatalosan is az internet közepének számító Facebook dübörgő üzletével kapcsolatban néhány napja már kiderült, hogy reklámbevételeinek 62 százaléka már mobil eszközökről származik. Mivel tavaly ilyenkor ez az arány még alig haladta meg a 30 százalékot, felmerül a kérdés: az elmúlt egy év volt az okostelefonok és a tabletek nagy esztendeje? A válasz pedig egyértelműen igen, a Statista grafikonjából pedig ki is derül mennyire.

Statista

Amint látható, 2013 végén következett be a nagy fordulat: a kizárólag egy eszközről facebookozókat tekintve a mobilosokból több lett, mint a csak számítógépről lájkolók, fél évvel később pedig pedig már óriási a különbség: 150 millióval több olyan ember van, aki csak okostelefonról és tabletről használja a közösségi oldalt, mint aki számítógépről. Még mindig a mindkét eszközről facebookozók vannak legtöbben, de ha az eddigi trend folytatódik, jövőre már őket is megelőzhetik a kizárólag mobilos felhasználók.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.