Tech Balogh Csaba 2014. május. 19. 15:01

Apple vs. Google: vége a termonukleáris háborúnak

Balogh Csaba
Szerzőnk Balogh Csaba

Sok forduló és dollármilliárdokban mérhető áldozatok után véget ért az Apple és Google közti szabadalmi harc. A két cég várhatóan ezután sem lesz egymás legjobb barátja, de a harcot nem a bíróságon folytatják.

Termonukleáris háborúnak nevezte Steve Jobs azt a szabadalmiper-sorozatot, amelynek első fordulóit a bíróságon kívül is próbálkozó Apple indította a Google és partnerei ellen, az Android miatt. Az Apple vs. Google – Hogyan forradalmasítja életünket a gigászok harca című könyvben olvasható visszaemlékezések szerint az évekig fontos üzleti partnernek számító Google-t az Android-rakéták beindítása után még üzleti tárgyalásokon győzködte Steve Jobs. Amikor azonban a lecsendesedés helyett a Google mobilos platformja egyre erősebbé, a marketingje pedig egyre hangosabbá vált, az Apple ikonikus vezetője “termonukleáris háborút” hirdetett az Android ellen.

A mobilos iparágat kétségtelenül újraíró Apple már csak azért is harcolt egyre jobban, mert a megfizethetőbb androidos készülékek az eladási számok tekintetében egyértelműen lekörözték az iPhone-okat, idővel pedig az iPad táblagépket is. Taktikai okokból az Apple nem közvetlenül a Google, hanem főleg annak legfontosabb androidos partnerei ellen indított szabadalmi pereket, és bár ezek (pl. az Apple-Samsung párharc) lezárására nem vonatkozik a mostani megegyezés, az Apple engedékenysége szinte biztosan érződik majd ezekben az ügyekben is.

Sőt, akár az is elképzelhető, hogy az Apple enged a Google-mentesítésből, ami miatt a Google Maps és a cég több más szolgáltatása is kikerült az iPhone-ok gyári szoftverkínálatából.

Az Apple vs. Google szabadalmi harc után sokaknak megjött a kedvük a szabadalmi trollkodáshoz. Az ilyen perek a ritka kivételektől eltekintve egyre kevésbé zárultak valódi eredménnyel, igazi hasznot nem a technológiai cégeknek, hanem az általuk megbízott jogászoknak és ügyvédi irodáknak hoztak.
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.